Leo&Hakyeon One Shot

A szíved hevesebben kezdett el dobogni, amint megláttad azt
a bizonyos személyt a bárpultnál. Mielőtt elindultál otthonról, eszedbe sem
jutott, hogy össze fogsz vele futni ezen a helyen. Ahol minden elkezdődött. Egy
éve nem is gondoltad, hogy pont egy bárban fogod megtalálni azt a személyt,
akivel örök életedben együtt akarnál maradni, hiszen az emberek többsége azért
jár ilyen helyekre, hogy ismerkedjen és flörtöljön. Te sem voltál ez alól
kivétel, ahogy Leo sem. Mégis aznap, mikor először megpillantottátok egymást,
rögtön tudtátok, hogy ez nem csak egy pillanatnyi fellángolás, hanem valódi.
Akkor mégis miért lett vége? – kérdezted magadtól, majd visszabújtál az ajtó
mögé, ahol nem láthat meg. Nem lenne kedvező, ha megpillantana egy másik
férfival, aki történetesen a legjobb barátja volt, még mielőtt kiderült a
félrelépésed. Hakyeon, Leo gyerekkori jó barátja volt addig, amíg te fel nem
tűntél és tönkre nem tettél mindent. Ostoba voltál, hogy engedtél Hakyeonnak,
mégis volt valami oka annak, hogy sikerült –akár egy alkalomra is- elcsábítania
szerelmedtől. Mikor Leo megtudta, hogy megcsaltad nagy balhét csapott, Hakyeon
és te sem úsztad meg egy-két kék folt nélkül, de nem nehezteltél rá,
megérdemeltétek. Miután Leo lenyugodott, fogta a cuccait és elhagyott. Azóta
nem is beszéltél vele, bár rengetegszer üzentél neki, leveleid és hívásaid néma
gazdára találtak. Tudtad, hogy el sem olvassa és hallgatja meg az üzeneteidet.
Hiába próbáltad helyre hozni, Leo hajthatatlan volt.
- Mindjárt jövök, csak leparkolok a kocsival. – mondta Hakyeon, majd ott
hagyott a bárban egyedül.
Ez egy megfelelő alkalom lenne, hogy beszélgess vele. Nagyon kíváncsi voltál,
hogyan éli azóta az életet, bár elnézve az előtte tornyosuló sörös üvegeket,
nem tűnt túl derültnek. Maga alatt volt, ahogyan te is, de neked ott volt Hakyeon,
akit ugyan kedveltél, ezért csillapítani tudta szomorúságodat, de nem tudta
megadni azt, amire vágytál. Nem voltál szerelmes belé, nem érezted azt a fajta
vibrálást, mint Leo-nál. Leo volt az egyetlen, akivel felhőtlenül boldog voltál,
az egyetlen, aki megértett téged, és te mégis…elszalasztottad. Hagytad elmenni.
Lassan felé sétáltál, majd leültél egy helyet kihagyva
mellé. Hiába fürkészted arcát hosszasan, Leo nem nézett rád, bár volt egy sejtésed,
hogy észre vett. Hiszen ki az, aki nem nézi meg azt, aki leül mellé egy bárban.

Végül több perc bambulás után Leo végre felemelte a fejét és rád nézett.
Szemében nem lehetett látni mást, csak szomorúságot, keserűséget.
- Szia! – emelted fel a kezedet félénken, majd egy erőltetett mosolyt
villantottál, de magad érezted rosszul amiatt, hogy milyen hamis is ez a
mosoly. Igazából sírni lett volna kedved, azt akartad, hogy átöleljen és
megvigasztaljon, hogy azt mondja: „Minden rendben”, hogy megbocsát. De ehelyett
elfordította a fejét, majd az üvegét levágta a pultra, ami következtében ugrottál egyet
ijedtedben. Leo nem mondott semmit, csak úgy mint anno, most is fogta magát és elment.
Te viszont ezúttal nem hagytad annyiban, követted. Olyan helyen voltatok, ahol
jelenleg nem tartózkodott senki, csak ketten álltatok a sötét folyosón. Leo
megtorpant, amint megérintetted a kezét. Olyan régóta nem érezhetted finom
kezeinek érintését, hogy akaratlanul is elmosolyodtál az érzésre, amit
kiváltott belőled.
- Beszéljük meg! – motyogtad. Leo viszont kirántotta kezét a szorításodból és
indult volna tovább, de te elé szaladtál és elálltad az útját. Nem engedheted
el! Ezúttal nem!
Leo végre rád nézett, gyönyörűen metszett szemeiből alig látszódott valami,
hiszen pillái alól figyelte gondterhelt arcodat. Majd egyszer csak fejével
közeledni kezdett. Nem csak a feje, de a teste is közel került a tiedéhez, már
azt hitted, hogy meg akar ölelni, miközben megcsókol, de hideg zuhanyként ért a
cselekedete, mikor finoman arrébb tolt az útból és belépett a liftbe, ezzel ott
hagyva téged egyedül, könnyek között.
Tényleg…végleg vége? – szipogtál. Nem akartad elhinni, hogy
így ott hagyott, még csak beszélni sem tudtál vele, még csak megmagyarázni sem
tudtad. Nem tudtad neki elmondani, hogy még mindig szereted és hogy vele
szeretnél lenni.

-
___________! – szólított Hakyeon, s amint megpillantotta
arckifejezésedet rögtön megértette.
-
Találkoztam vele visszafelé jövet. – mondta halkan. – Felejtsd
már el! – hangja ingerültté vált.
-
Hogyan felejthetném el? – kezdtél el kiabálni kétségbeesetten.
-
Én vagyok a pasid, elfelejtetted? Miattam hagytad ott!
-
Ő hagyott ott engem. Miattad!!! – vitatkoztál.
Hakyeon arca vörössé vált, annyira felidegesítette a dolog.
Ugyan tudtad, hogy még mindig szereti a legjobb barátját, de azt nem volt
hajlandó nézni, hogy te sírsz miatta.
Hakyeon durván megragadta a kezed, majd kihúzott a bárból,
egy olyan utcába, ahol nem járkált senki, csak ketten voltatok. Pár percnyi néma
csendre volt szüksége, hogy eléggé lenyugodjon ahhoz, hogy beszélni tudjon.
-
Te az én nőm vagy! – mondta követelőzően.
-
És az, hogy mit érzek, nem fontos? – kérdezted.
-
Te engem szeretsz! Ha nem így lenne, nem kerestél volna fel
sírva akkor, mikor összevesztél vele.
-
Veszekedtünk. Na és? Minden párnál előfordul. De te
kihasználtad a helyzetet. Ne érts félre, nem egyedül a te hibád, én is hibás
vagyok, de… ez mind nem történt volna meg, ha akkor ellöksz magadtól.

Erre Hakyeon annyira felhúzta magát, hogy megragadta a
derekadat és nyakadnál fogva arra kényszerített, hogy megcsókold. Nem akartad,
utáltad, ha ilyen agresszív volt, végül mégis hagytad, hogy ajkaival a tiedet
falja, dühösen, ingerülten, ahogy mindig is szokta, ha felidegesíted.
-
Ő elengedett. – suttogta, miután elhúzódott. – Hagyta, hogy
hozzám szaladj. Az ő hibája. Nem a miénk. Én sose engednélek el!
-
Sajnálom. – mondtad neki őszintén, teljes szívedből. – Hagyjuk ezt abba.
Nem számít mennyit szenvedek, de vissza fogom szerezni. Szeretem őt! – engedted
el Hakyeon kezét majd ott hagytad úgy, mint ahogyan Leo hagyott ott téged.
Nem akartál tovább csendben maradni, azt akartad, hogy ismét
veszekedjetek úgy, mint régen, amikor még voltatok egymásnak ’valakik’. Nem
akartad, hogy úgy kezeljen, mint egy idegent, akihez egy szót sem szól.
Ezért fogtad magad és a háza felé vetted az irányt. Nem
gondolkodtál sokáig, becsengettél.
Mikor Leo kinyitotta az ajtót, meglepett tekintettel nézett
rád, szinte sokkot kapott, annyira nem számított a látogatásodra. Mikor magához
tért, ismét rideggé vált az arca.
-
Mit keresel itt? – kért számon.
-
Azért jöttem, hogy elmondjam…sajnálom. – mondtad, miközben
eleredtek a könnyeid és az eső is. De az sem érdekelt, hogy elázol. Ezt mindenképpen el akartad mondani neki. – Tudom, hogy hibáztam, meg is érdemlem, hogy
haragudj, de…én…szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. – nem mertél ránézni,
féltél a reakciójától. Ami azt illeti okkal tetted. Leo fújtatott egy nagyot,
majd megfogta a kilincset.
-
Menj haza. – mondta fáradtan és becsukta előtted az ajtót.
-
Yaaa! – kiáltottad csurom vizesen, miközben az ajtót
csapdostad. – Szeretlek, te idióta! – hisztiztél, de az ajtó akkor sem nyílt
ki. – Nem elég ennyi? – csuklott el a hangod.
Fel kell adnod, __________. –
mondtad magadnak.
Nem fog megbocsátani... – negyed
óra múlva elhagytad a lakását, majd elindultál valamerre. Az nem érdekelt, hova
lyukadsz ki, csak mentél, miközben az emberek mind esernyővel rohangáltak, te
bőrig ázva, könnyes szemmel, lassú léptekkel meneteltél egy ismeretlen cél
felé.
Úgy érezted soha az életben nem
lehetsz már boldog, hiszen az akit szerettél hallani sem akar rólad.
Komolyan azt hitted, hogy meg fog
bocsátani?

Hiszen megcsaltad, TE hülye! –
ütögetted a fejed mérgedben.
-
_________! – kiáltott valaki utánad, de mikor hátra fordultál, egy mellkas csapódott a tiedhez és két erős kar ölelt át. Nem kellett
ránézned ahhoz, hogy megtudd ki az. Leo nyakad hajlatába fúrta az arcát, majd
pár perc múlva elhúzódott és a szemedbe nézett.
-
Szeretlek, _________! – mondta csillogó szemekkel. Nem tudtad
elhinni.
-
Meg…megbocsátasz? – dadogtad.
- Meg. – mosolygott aranyosan, majd két keze közé fogta az arcodat és
megcsókolt olyan édesen, hogy beleremegett a gyomrod, még az eső el is állt, majd a nap beragyogta a
környéket, köztük a te szívedet is. Boldog voltál, hogy a karjaiban lehetsz,
hogy csókolhatod.
Sziiiijjjaaa :D Nagyon tetszett ez a kis OneShot *o*
VálaszTörlésImádtam minden betűjét! Nem is tudom mit mondhatnék... :-/ Tetszett, hogy Leo olyan hűvös, hogy a lány szenved és hogy N "vigasztal".
Annyira jó, hogy végül happy lett a vége *.* Köszönöm, hogy olvashattam ^^ ♥
Jaj és annyi, hogy a képek honnan vannak? o.O ^^ Mert olyan jók, pont ide illenek *.* ;-)
szia, örülök h tetszett! :3
VálaszTörlésez brian joo- let this die c. klipjéből van, az ihlette ezt a ficit is, azért nyomorgattam bele ennyi gifet.:D
Jaajj köszönöm *.* Azonnal meg is keresem és letöltöm *.* ^^ ♥
TörlésNem baj, hogy ennyi kép van benne ;-) Így jobban el tudja képzelni az ember ^^