City of Love - Daegun (F.Cuz)

F.CUZ - Daegun ONE SHOT

Egy aranyos kis kávézóba sétáltatok be, Párizs közepén a barátnőiddel, akikkel együtt érkeztél Koreából egy rövid vakáció erejéig.

Minden álmotok az volt, hogy egyszer eljussatok a "Szerelem városába", és most, hogy végeztetek az egyetemen és elég pénzt gyűjtöttetek, végre sikerült megvalósítani.

- Hogyan lehet az, hogy eddig egy pasi sem próbálkozott be nálunk? - kérdezte az egyik barátnőd.

- Lehet nem szeretik az ázsiaiakat. - vontál vállat kissé csalódottan. Remélted, hogy ha már ilyen messze eljössz az otthonodtól, rád talál a szerelem, de...már csak két napotok van vissza és mehettek haza. Az az idő pedig édes kevés egy románchoz...

- Jó napot, mit hozhatok? - jött oda egy pincér, aki meglehetősen unottan beszélt hozzátok. Rá sem néztél, csak rendeltél egy capuccino -t és megnézted a telefonodat, hogy nem-e keresett valaki.

- Oh, és egy pohár vizet is kérnék. - eszméltél fel. Ezúttal viszont már rá is néztél az unott a pincérre, aki meglepetésedre ugyancsak ázsiainak látszott. Hosszabb, sűrű , göndörkés haja, divatos módon keresztezte szép arcát, szemei nagyok voltak, arca pedig helyes. 

- Értettem. - mondta egy ismerős nyelven.

- Maga is koreai? - csodálkoztál, mire a többi barátnőd is felkapta a fejét. Mikor meglátták a srácot, vigyorogni kezdtek, nyílván nekik is tetszett.

- Igen. - hajolt meg ismét a pincér.

- Honnan jött?

- Szöulból.

- Oh, milyen véletlen, mi is. - mosolyogtál kedvesen, ami kicsikart a fiúból is egy halovány mosolyt. 

- Héééé, Jay!!! Szolgáld már ki a vendégeket! - kiabált a pult mögül, angolul egy pasas.

- Elnézést, mennem kell. Pár perc és hozom a rendelést.

Egy óra alatt eliszogattátok a rendeléseteket, és úgy gondoltad ideje fizetni. Nem akartad, hogy a srác jöjjön oda hozzátok, a számlával, hanem te mentél oda a pulthoz, ahol éppen poharakat törölgetett nagy nyugalomban.

- Hogy hogy ilyen messze jöttél...pincérkedni? - kérdezted kedvesen.

- Az édesanyám itt ment férjhez újra. De Ő meghalt, így itt ragadtam. - felelte közömbösen. 

- Oh, sajnálom. Nem akartam udvariatlan lenni... - hajoltál meg te is.

- Semmi baj. - mondta rezzenéstelenül.

- De ugye nem Jay az igazi neved...?

- Nem. Kim Dae Geon.

- Oh. Én ________________ vagyok. - nyújtottál kezet, de a fiú csak a szemedbe nézett sejtelmesen, majd végül kezet nyújtott és megrázta.

- Örvendek. - egy buja mosoly villant át az arcán, ami nagyon jól esett, még ha csak ilyen rövid is volt.

- Remélem találkozunk még a jövőben. - mondtad célozgatva. Vártad, hogy a srác mondja, hogy találkozzatok a műszaka után, de Ő nem tette fel a a kérdést.

- Viszlát! - emelt fel egy újabb poharat.

Te viszont ezt nem tudtad annyiban hagyni, zavart, hogy a srác konkrétan semmibe vett, ezért megvártad, míg végez a munkával, hogy beszélhess vele. De mikor végre kilépett a kávézóból, már korom sötét volt és te azt sem tudtad, hogy merre mész. Próbáltad követni, viszont az egyik sarkon lemaradtál és akkor már elvesztetted.

- Ahj! - mérgelődtél. - Ááááá_____! - valaki hátulról megtámadott és befogta a szádat, hogy ne tudjál kiabálni. Hirtelen maga felé fordított és akkor megpillantottad.

Daegun állt veled szemben, tenyere a te szádon, másik keze pedig a csípődön.

- Miért követsz? - kérdezte gyanakodva, amire nem tudtál mit válaszolni.

- Én...én...csak... - nyeltél egy nagyot, mire egy cinikus félmosolyt kaptál válaszul.

- Segítsek? - azzal a szája a tiedre tapadt, ami először nagyon meglepett, de a következő pillanatban lehunytad a szemeid és szádat résnyire kinyitottad, hogy Daegun édes nyelve a tieddel játszhasson tovább. Derekadnál szorosan magához húzott és testetek rengeteg helyen simult egymáshoz, ami azonnal tűzbe hozott. Ujjaid, dús haját szántották, másik kezeddel pedig a nyakánál fogva húztad magadhoz.

De még így sem érezted elég közel magadhoz.

- Itt lakok pár méterre. Feljössz? - szakadt el egy pillanatra a szádtól, majd rád villantotta gyönyörű mosolyát.

- Fel. - csókoltad meg ismét.

Pár perc múlva már ismét egymásnak rontottatok, Daegun letépte magáról az ingjét, te pedig lehámoztad magadról a felsőd, majd ráugrottál Daegun-ra, aki a fenekednél tartott és úgy nyomott a falhoz. Közben szenvedélyesen csókolt, csípője pedig ütemesen nyomódott neki a te ágyékodhoz.

Annyira lázba tudott hozni, ez az ismeretlen srác, hogy el is felejtetted...tulajdonképpen úgy viselkedsz, mint egy ribanc.

- Ah... - nyögted, mikor Daegun szájába vette mellbimbódat és kényeztetni kezdte. Arra sem emlékeztél, hogyan került le rólad a fehérnemű, csak egyet tudtál: akarod ezt az embert!

Daegun bevitt a szobájába és miután levette a farmerját, feléd tornyosult, és tovább kezdett izgatni, de ezúttal már ott lenn is. Kicsatolta az övedet és finom belecsúsztatta ujjait a bugyidba, majd a nyílásodba is.

Magadon kívül voltál az élvezettől, csak arra vágytál, hogy végre egyesülhess vele. 

- Ah...Daegun-ssi.... - ragadtad meg a fejét, majd fülét és kulcscsontját kezdted el csókolgatni, amitől megremegett egy kissé. Végül újra rátapadtatok egymás szájára, ő közben lehúzta rólad a nadrágot, majd szép finoman az alsóneműt is. 

Arcod mellet könyökölt, így meztelen teste a tiedet súrolta, ami annyira felizgatott, hogy nem bírtál tovább várni. Két lábaddal körbeölelted testét, így merev férfiassága a te ágyékodhoz nyomódott, mire mind a ketten hangosan felnyögtetek.

- Umpf....________-ssi! - támaszkodott fel Daegun, majd óvatosan, hímtagját a te nyílásodhoz tolta. Végül már teljesen benned volt. Hihetetlen érzés kerített hatalmába, mikor egyesültetek. Úgy érezted... megtaláltad azt az embert, akire mindig is vágytál. 

Vagy lehet, egyszerűen csak naiv voltál....

A hátra maradott két napban, szinte minden estét együtt töltöttetek, a harmadik nap, viszont vissza kellett utaznod Szöulba.

Reggel mikor a repülőtéren várakoztatok a barátnőiddel, vártad, hogy felbukkan és maradásra akar bírni, de nem jelent meg.

- _______________-ssi! - ragadta meg valaki a kezed. Annyira megörültél, mikor megláttad Daegun szomorú arcát, hogy rögtön könnyezni kezdtél.

- Daegun-ssi.... - suttogtad.

- Én csak... - dadogott. - Csak...jó utat akartam kívánni. - hajtotta le a fejét.

Hát, nem erre számítottál.

- Te..tessék? - kérdezted vissza, már sírva. 

- Remélem megtalálod a párodat, Koreában. - az ő szemei is csillogni kezdtek a könnyektől.

- Kegyetlen vagy. - rántottad ki a kezed a karjaiból.

- Sajnálom. Értékes nő vagy... jobbat érdemelsz. - mondta elkeseredetten.

- Hm... - törölted le agresszívan a könnyeidet. - Igazad van. - jelentetted ki határozottan. - Isten veled, Kim Daegun-ssi!!! - azzal elszaladtál a repülő felé.

Minél előbb el kellett szakadnod tőle, hogy ne lásson, mennyire fáj az elválás. Zokogva huppantál le a barátnőid mellé, akik simogatta és vigasztaltak. De neked ez nem volt elég. Daegun-t akartad. Ott akartál maradni vele, örökké. Daegun viszont gyáva volt, és nem merte felvállalni az érzéseit. Már...ha valaha is érzett irántad valamit...

Wanna Be Your Love ( YeJun /F.CUZ/ )

- Játszunk papír-játékot! - csaptad össze a tenyeredet izgatottan, miközben néhány barátoddal összeültetek egy kis esti soju-zásra. Hatan ültetek egy körben és előtte igazság-bátorságoztatok. Azt viszont meguntátok, már nem volt olyan izgalmas, mint az elején.

- Khm...biztos vagy benne? - kérdezte tőled legjobb barátnőd. Lopva a melletted ülő fiúra pillantottál, Yejun-ra, aki megállás nélkül a soju-s üveg címkéjét babrálta, lehajtott fejjel. Nem igazán volt az a nagy bevállalós típus, így legtöbbször az előző játéknál is az 'igazságot' választotta, bátorság helyett.

Te viszont minden lében kanál voltál és imádtad a kihívásokat, még ha azok kényes helyzetekkel is jártak néha.

- Biztos. - pattantál fel mosolyogva, majd elindultál néhány papírért.

Mikor visszértél, a srácok már elhelyezkedtek, különös módon még Yejun is felemelte a fejét.

- Na gyerekek! Jobbról balra haladunk, okés? - vetted a szádba a papírt, majd leültél. Óvatosan odahajoltál régi cimborádhoz, akivel egyáltalán nem érezted magad zavarban, épp ezért választottad ezt a fajta haladási irányt.

Lassan ment körbe a kör, és a lap egyre kisebbé vált. Mire Yejun-hoz ért, már csak pár centis volt. Elég egyszerűen szedte ki barátja szájából a kicsinyke, nedves papírt, majd feléd fordult. Először lefagyott, ugyanis arcod olyan közel volt az övéhez, hogy mind a ketten kénytelenek voltatok belenézni egymás íriszeibe. Kerek szemekkel próbáltatok lenyugodni kicsit, de képtelen voltál. Közelsége nagy nyelésekre és heves légzésre késztetett, s mikor feléd hajolt, azt hitted...elérkezett végre az a pillanat, amiről olyan sokat álmodoztál. YeJun...végre megcsókol?!

- Gyerünk már, meddig tököltök még? - hajtottak titeket a többiek, miközben kiáltoztak és tapsoltak. Most az egyszer jöttél olyannyira zavarba, hogy arcod elvörösödött és izzadni kezdtél. YeJun végül olyan közel hajolt, hogy szátok összeért. Hirtelen el is felejtetted, hogy mi lenne a feladatod, csak lehunytad a szemeidet és vártad, hogy ajkait még jobban a tiedhez tapassza. De nem ez történt.  YeJun ijedt és meglepődött szemekkel húzódott el, majd kiköpte a kis cetlit.

- Yaaa! - visítottak a többiek. - __________!!! Te iszod meg a maradék soju-t. Hajrááá, meg van még a fele. - nevettek a többiek, csak Yejun ült még mindig lefagyva melletted.

Mikor végre észhez tért, megrázta a fejét és tovább tépte a maradék papírt.

Már közel nem volt olyan nagy a szád, mint az előbb, de azért megpróbáltál visszatérni a rendes stílusodhoz.

- Akkor...? Üvegezés, kérdez-felelek? Ki van benne? - kérdezted halkan. Senki nem ellenkezett, amit egy kicsit bántál, de mindegy.

- Kezdek én! - kapott az üveg után az egyik barátod. Jó erősen megforgatta, mire a legjobb barátnőd felé mutatva állt meg. - Oh...____________! Hm...ha választanod kéne, és csak mi hárman, pasik lennénk még a földön...kivel jönnél össze? - kérdezte pajkosan.

- Hát...nem is igazán tudom... - nevetgélt részegesen. - Talán...Yejun-ah-val? Vagy veled? Nem tudom biztosra... - vihogott.

- Én magamra szavazok, ha nem baj... - flörtölt.

- Én jövök. - forgatta meg. Yejun felé állt meg, így Ő készülhetett a kényes kérdésre. Féltél, mi van ha valami olyat kérdeznek tőle, amire a válasza számodra nem lesz kedvező.

Lassan két éve, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt eddig még nem mertem bevallani neki. Mindig úgy viselkedtem, mint aki nem érdeklődik iránta, legalábbis...nem annyira, mint amennyire kéne, ha már szerelmes az ember.

- Lássuk csak...mi volt az utolsó dal, amit meghallgattál? - huh, ez nem kényes ...szerencsére.

YeJun elgondolkodott egy kicsit, majd halkan és nyugodtan benyögte: - Bang Yong Guk - I remember.

Felkaptam a fejem, majd ránéztem. Legutoljára együtt hallgattuk ezt a számot, a buszmegállóban. Gyanúm be is bizonyosodott, ugyanis Yejun rám nézett és haloványan elmosolyodott.

- Az nem ___________ kedvenc száma? - kérdezte a legjobb barátnőm.

- De... - vágtam rá, majd odaadtam Yejun kezébe az üveget, hogy pörgessen. A nyitott része, most a mellettem ülő srácnál állt meg.

- Öhm... - kezdte Yejun elmélázva. - A barátnődet, ha lenne...képes lennél elhagyni, csak azért, hogy összejöhess egy női idollal?

- Naná. - jellemző! gondoltam. - Én jövök. - pörgette meg.

Sajnálatos módon most felém állt meg. Tudtam, hogy ____________nagyon perverz tud lenni, így nagyot nyeltem és vártam a halálomat.

- Ha azt kérem, hogy csókold meg YeJun-t, megtennéd? - Megállt benne az ütő. Levegőt is alig kaptam, pláne, hogy a nyálamat is félre nyeltem.

- Khm...tessék? - kérdeztem vissza, reméltem, hogy csak rosszul hallok.

- Csókold meg YeJun-ah-t!

- Ya! Ez már nem igazság-bátorság játék...! - szólt közbe Yejun.

- Beszarik vagytok? - cinkeltek minket. - Pedig az előbbi papíros játéknál azt hittem, hogy smaci-csata lesz... - nevetett.

Most mit csináljak??? - kapkodtam ide-oda a tekintetemet.

- Yejun-ah? Meg mered tenni? - húzta fel a szemöldökét az egyik barátunk.

YeJun hirtelen felém fordult, majd nézett egy ideig a szemembe, rezzenéstelenül. Végül testét is elfordította és arcát közel tolta az enyémhez. Ismét csak alig pár centi választott el minket egymástól, de...a szívem már most hevesebben kezdett el verni. Valószínű ez látszott is rajtam, nagyon rémült lehettem.

Egy kéz csúszott az enyémre. Yejun keze volt az! Közben egyre közelebb hajolt és végre....finom, puha párnáit enyémekre helyezte.

Ha nem szorította volna a kezem, biztos, hogy szívrohamot kaptam volna a boldogságtól. Szemeimet lehunytam, majd elfordítottam a fejem, hogy közelebb tudjon jönni hozzám. Megértette a célzást, és a szabad kezét arcomra tette. Síri csendben, csak a mi cuppogásunkat lehetett hallani. Végül Yejun nyelve utat vágott magának és már úgy csókolt. Azt hittem, a Mennyországban vagyok! Két éven keresztül erre vártam és most végre... megtörténik!

Karjaimmal átkaroltam a nyakát, majd magammal húztam, le a földre. Így fölém került és úgy csókolt tovább. nem zavartattuk magunkat, hiszen ŐK kérték, hogy csókolózzunk. Később egészen biztosan meghálálom ezt ___________-nak.

Tíz perc után, egy torokköszörülésre szakadtunk el egymástól. Legalábbis a szánk. Yejun szélesen elmosolyodott, majd lehajolt és nyomott egy puszit az arcomra.

Annyira elérzékenyültem, hogy viszonoztam a gesztust.

- Azt hiszem....aludni kéne... - álltak fel mindannyian. Mindenki arca zavaros volt és hirtelen azt sem tudták hova menjenek. Majd mindenki eltűnt és csak mi ketten maradtunk a szobában.

- Szerintem...khm...nekünk is aludni kéne... - fogta meg a kezem Yejun, majd miután felsegített a földről, azután sem engedett el.

- Yejun-ah... - állítottad meg. - Szeretlek. - vallottad be. Yejun csak elmosolyodott, majd magához húzott és átölelt.

- Én is __________. Én is! - szorított magához.

Day by Day (Baekhyun one shot)

Le Na pow

- Tudod, hogy nem szoktam ideges lenni és sosem kiabálok, de most már elegem van! - ordított a képembe Baekhyun.

Már lassan másfél éve járunk, és fél éve döntöttünk úgy, hogy összeköltözünk. Egy csinos kis tetőtéri lakásban éltünk, mindeddig harmóniában és gondok nélkül. Ő azonban idol lett, ami nagyban befolyásolta az időbeosztását és ezzel együtt a törődését is, velem kapcsolatban.

- Nekem mondod? - kiabáltam vissza. Könnyeim patakokban folytak le arcomról, a levegő kiszorult a tüdőmből, hisz éreztem ...ami most történik megváltoztatja az életemet.

- Egészen eddig tűrtem, hogy reggel elmész, este pedig hazajössz. Egy percnyi időt sem szántál rám, mióta híres lettél! Egyszerűen annyira lefoglal az SM és a banda, hogy ha már lenne egy cseppnyi szabadidőd, azt is a bandatagokkal töltenéd.

- És ez feljogosít arra, hogy más pasikkal flörtölj, az orrom előtt?! - háborodott fel. - Láttam! Nem egyszer.

- Te idióta, csak azt akartam, hogy végre rám figyelj!!! - rogytam össze elkeseredettségemben. Nem hittem el, hogy komolyan képes azzal vádolni, hogy megcsalom. Ő csal meg engem! Minden más fontosabbá vált számára, mint én.

- Azt hiszed ezt beveszem?! - legyintett cinikusan. - Tudom...kevés idő jut rád, de...ha igazán szeretnél, akkor ez nem jelentene gondot. Elnézőbb lennél és rugalmasabb, nem olyan hisztérika, mint most... - mondta idegesen.

Erre felálltam és neki indultam. A mellkasát kezdtem el ütögetni kínomban, ugyanis nem voltam képes felfogni, hogy ezt mondta.

- Te. Idióta! - csapdostam. - Hogy mersz meghazudtolni? Hogy mered kétségbe vonni az érzelmeimet?! Szerinted ha nem szeretnélek, akkor itt állnék most ilyen állapotban?!

- Állj már le! - ragadta meg a kezem, majd mélyen a szemembe nézett. Egy ideig nem szólt semmit, így úgy gondoltam nekem kell kimondani a szavakat.

- Nincs szükségem olyanra, aki nem bízik bennem. - suttogtam. - Menj el! Vidd a cókmókodat is! - azzal kirángattam a kezéből az enyémeket és kiviharoztam a házból.

- Helyes! El is megyek! - kiáltott utánam.

A ház mögött teljesen elvesztettem az uralmat magam felett és elterültem a földön. Zokogva forogtam a teraszon, hiszen annyira megviselt az előbbi veszekedés. Amint kimondtam, hogy tűnjön el...rögtön éreztem, hogy megbántam. Annyira szerettem, nem akartam elveszíteni. Senki másom nem maradt rajta kívül, semmim sem volt, csak Ő, de most őt is elveszítettem. Visszagondolva az elmúlt másfél évre...tényleg Ő volt a mindenem. Minden este vártam, hogy hazajöjjön, de ő csak nyomott egy puszit az arcomra és azt mondta, hogy fáradt ezért lefekszik. Legalábbis az utóbbi fél év így telt. Előtte jókat beszélgettünk, együtt TV-ztünk, egymás karjaiban aludtunk el. Reggelenként ételt készített nekem, megetetett és énekelt, miközben a karjaiban ringatott. Életem legboldogabb egy éve volt, vele...

Most pedig mindez... semmivé lett.

- Kérlek...mondd, hogy ez csak egy rossz álom... - imádkoztam, hátha segít.

Baekhyun pow

- El kell mennem! - sóhajtoztam a tükör előtt, ahol egykoron egymást néztük, szerelmes tekintettel Le Na-val. - El kell mennem, hogy ne bánthassam többet. Hogy tudnám megbocsátani magamnak, ha ilyen, mély sebeket ejtek rajta?

A helyzet az, hogy már késő. Megbántottam. Nagyon. És mindez miattam van. Igaz, nem mertem neki bevallani, hogy igaza van, keveset foglalkozok vele. Nekem is hiányoznak az esti romantikázások, az, hogy reggelente mosolyogva fogadom az ágyban és reggelit készítek neki. Annyira imádtam ezt csinálni, de...az utóbbi időben nincs ilyesmikre lehetőségem. Reggel és este is egyaránt sietnem kell, reggel dolgozni, este pedig olyan hulla vagyok, hogy nincs kedvem semmihez.

- Akkora hülye vagyok! - rúgtam bele a székbe. Annyira elcsesztem mindent! - észre sem vettem, de már könnyek kezdtek gyülekezni a szememben és azok hamar ki is buktak. Nem sűrűn sírok, csak akkor ha valami olyan történik, ami megrendíti az életemet. legutoljára akkor sírtam örömömben, mikor beválogattak az EXO bandába.

Azóta olyan felhőtlen életet éltem, hogy észre sem vettem...Le Na-t teljesen elhanyagoltam, holott...Ő a legfontosabb számomra.

- Nem...nem veszíthetem el! - jöttem rá, miközben farkasszemet néztem a tükörképemmel. - Nem fogom elengedni! - csaptam rá az asztalra, majd kirohantam a házból és keresni kezdtem Le Na-t.

Meg is találtam, a terasz szélén ült, vészesen a szélén, alatta pedig a forgalmas út, több méter magasan.

- Mire készül?! - ijedtemben hirtelen mozdulni sem bírtam. - Mi van ha leesik onnan?

Miután levezettem magamban a lehetőséget, azon nyomban odaszaladtam hozzá.

- Le Na! - emeltem fel a hangom. - Azonnal gyere le onnan! - váltottam át én is hisztérikus módba. Az biztos, hogy utána ugrom, ha esetleg... - Le Na! - mikor felállt, nem bírtam tovább türtőztetni magam, közelebb ugrottam és olyan hevesen rántottam le a terasz széléről, hogy mind a ketten hanyatt vágódtunk a padlón. De rendben volt, hiszem nem sérült meg, mert rám esett.

Le Na csak meredt, még mindig könnyes szemekkel kereste a tekintetemet és mikor végre találkoztak, félénken elmosolyodtam és eltűrtem kósza hajtincsét az arcából, épp úgy mint régen.

 

- Nem akarlak elhagyni. - búgtam érzelmesen. - Nagyon sajnálom, hogy kevés időt szántam rád, ígérem ...mostantól más lesz. Ha megszakadok, akkor is találkozom veled, ha képes vagyok, fenn maradok veled este akármeddig, csak énekelhessek veled és kényeztethesselek. Nincsen számomra fontosabb. Ezt jól jegyezd meg. - nyomtam egy gyengéd csókot finom szájára.

- Komolyan...nem hagysz el? - sírt, de most már örömében.

- Eszemben sincs. - pusziltam meg a homlokát mosolyogva. - Hisz szeretlek. - a földön fekve húztam magamhoz, és élveztem, hogy teste egybefonódik az enyémmel. Ennél csodálatosabb érzést nem éreztem, még akkor sem mikor a színpadon álltam.