Ezt a ficit elvileg egy versenyre írtam, ahol ez a cím volt megadva, de végül feladtam időhiány miatt, így csak ilyen rövidke lett.:D Remélem azért időtöltésnek megfelel....:))
Emlékek, amiket sosem feledek ~~~
Még mindig érzem arcomon, lágy, finom leheletét, ahogyan a fülembe suttogja, hogy mennyit is jelentek neki. A ______-korban nem volt megengedett, hogy két szolgáló a palotán belül egymáséi legyenek, de mi Baekhyunnal mégis megtettük. Hosszú éveken keresztül figyeltük egymást, bár próbáltuk leküzdeni az egymás iránt érzett vonzalmat, sikertelenül. Mikor meghallotta, hogy majdnem megöltek, a koronahercegnővel együtt, azonnal hozzám szaladt és bevallotta érzelmeit. Először vonakodtam belemenni a kapcsolatba, de csillogó szemei teljesen elvarázsoltak, nem bírtam neki ellenállni.
Rengetegszer lovagoltunk ki a palotából, a közeli kis falukba, majd onnan egy elhagyatott kis rétre ültünk le piknikezni. Nevetgéltünk és beszélgettünk, majd egyre jobban beleszerettünk egymásba.
- Mi lesz, ha rájönnek? - nézegettem szerelmem hosszú, finom ujjait, amik egyáltalán nem illettek egy szolgáló kezeihez.
- Menekülünk. - mosolygott a hajamba.
- Komolyan kérdeztem. - néztem rá. Olyan gyönyörű volt, szép arcvonásai teljesen elvették az eszem, egyszerűen csak meg akartam csókolni szépen ívelt száját. Mikor észre vette, hogy szemem egy kicsivel tovább időzik ajkainál, lassan, kimérten felém hajolt és szájával simogatni kezdte az enyémet. Hosszú perceken keresztül játszadozott nyelvünk egymással, Baekhyun szinte már rajtam feküdt, de a sok ruha, a tradicionális hanbok miatt nem érezhettük egymás érintését.
- Szeretlek... - nyögte a számba.
- Én is... - öleltem magamhoz szorosan. Sötétedésig egymást karolva feküdtünk, közben lágy szellő fújdosott keresztül a réten, majd meghallottuk a lovak patáinak kopogását a faluban.
- Arra mentek...! - hallatszott valaki szájából.
- Értünk jöttek! - pattant fel Baekhyun, majd maga után húzva az erdő felé kezdett cibálni.
- Nem beszéljük meg inkább velük? - lihegtem mögötte.
- Valószínűleg már tudják, mit tettünk. Nem kegyelmeznek. Valamelyikkőnket meg fogják ölni, ha elkapnak. - az erdő közepén megtorpant, majd két tenyere közé fogta arcomat és a szemembe mondta. - Nem akarlak elveszíteni. Nem akarok elválni tőled, semmilyen módon. Annyi mindent éltünk már át együtt, szinte együtt nőttünk fel a palotában, mindennél jobban szeretlek, és nem fogom hagyni, hogy ilyen dolog miatt szétválasszanak minket. - durva csókot nyomott a számra, majd tovább akart futni, de a lovasok már megérkeztek. Gyűrű szerűen fogtak közre minket, nem tudtunk volna menekülni. Megszorítottam Baekhyun kezét, majd könnyezni kezdtem.
- Nem akarlak elhagyni... - bújtam oda hozzá.
- Sss... - nyugtatgatott.
- Byun Baekhyun és _____ ______! Maguk megszegték a palota szabályainak igen fontos előírását. Azt hiszem nem kell kikiáltanom a bűnüket. Valamelyiküknek meg kell halnia! Most! - emelte a magasba a lándzsáját.
- Baekhyun... - sírtam. - Menj vissza! Rád nagyobb szükség van a palotában.
- Miket beszélsz? - lökött félre. - Számítottam erre, mikor szerelmet vallottam és akkor is, mielőtt szeretkeztünk. Tudtam, mit vállalok. Most elviselem a büntetést. Menj haza! - azzal elém állt, hogy feláldozza magát a katonáknak.
Nem halhat meg előttem! - mondtam magamban. Amint a vezér lándzsája Baekhyun felé kezdett el röpülni, gondolkodás nélkül fellöktem, így a fegyver az én szívembe fúródott. Először meg sem éreztem a fájdalmat, csak miután lábaim összerogytak alattam és Baekhyun karjaiba estem.
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeem! - kiáltotta Baekhyun. Könnyei záporoztak, össze-vissza csókolgatott, de én már alig éreztem érintését. - Miért tetted? Miért???
- Mert szeretlek... - mosolyogtam fájdalmasan. - Minden amit együtt átéltünk...magammal viszem. Mindenre emlékezni fogok, te viszont... - nyeltem egyet nehézkesen. - Te felejts el mindent. Élj tovább, boldogan! Kérlek... - azzal kezeim elernyedtek, szemem lecsukódott és örök, mély álomba merültem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése