Say It! (DaeHyun one Shot)

DaeHyun One Shot

A pálya szélén ültél, és nézted, ahogyan barátaid - akik egyben az osztálytársaid is voltak- hogy fociznak önfeledten az iszapban. Minden hétvégén eljöttetek ide a bandával, hogy meccseket rendezzetek és akik nyertek azokat meghívja a vesztes csapat vacsira. Most nem igazán akartál beállni a játékba, mert szüntelenül aggasztott valami. Ahogyan elnézted legjobb barátodat - aki történetesen fiú volt - elfogott valami furcsa érzés. Daehyun össze-vissza fetrengett az iszapban, a sötét anyag elfedte fél arcát, de még így is lehengerlően nézett ki. Telt ajkairól próbálta letörölni az iszapot, kisebb sikerrel, ugyanis még mindig tiszta mocsok volt. Mintha megérezte volna, hogy őt nézed, rád nézett és szélesen elmosolyodott. Szíved a látványra nagyot dobbant, de azért próbáltál egy nyugodt mosolyt felé villantani.

- Nem jössz, ______________? - intett neked, mint egy aranyos gyerek. Végül meggondoltad magad és felálltál.

- De! Megyek! - mosolyogtál, majd levetted a cipődet és óvatosan beléptél az iszapba.

- Srácok! _____________-t a sárba! Most!!!! - szaladt feléd Daehyun nevetve, mire az összes többi barátod is kergetni kezdett.

- Neeee!!!! Dae!!! - próbáltál menekülni, és egy ideig sikerült is, de végül Daehyun volt az akinek sikerült elérnie a fölsőd szélét. Ez hátráltatott a futásban, de nem álltál meg. Az anyag, ami rajtad volt, viszont nem bizonyult ilyen erősnek, így az elszakadt, te pedig megbotlottál. Daehyun egy 'ohh'-t hallatott, majd ő is elesett, veled együtt. A baj csak az volt, hogy...rád esett. Te hamarabb beledőltél a sárba, háttal ő pedig szemben rá esett. Szerencsére Daehyunnak sikerült nagyjából felfogni az esést, így nem okozott semelyikőtöknek fájdalmat, viszont az arcotok nagyon közel került egymáshoz. Daehyun nagy, ijedt szemeivel méregette az arcodat, a hangulat hirtelen teljesen megváltozott. A szíved majd' kiugrott a helyéről, titkon erről álmodoztál. Sosem voltál még hozzá ilyen közel, de nagyon szerettél volna. Viszont Ő csak barátként tekintett rád, sosem mutatta érzéseinek változását vagy elmélyülését. 

- Uh...bocsi. Fáj valahol? - segített föl. "Igen...te fájsz.." - gondoltad magadban. Az idézet valóban igaz. Nincs is annál fájdalmasabb, mint hogy az kérdezi meg tőled, hogy mi fáj, aki már eleve a fájdalom forrása. 

- Nem, dehogy! - próbáltad letisztogatni magad, de felesleges volt. Végül úgy döntöttél..ha már lúd, legyen kövér. Olyan hirtelen csaptál le Daehyunra, hogy annak nem maradt egy másodpercnyi reagálási ideje sem. Úgy döntötted le az iszapba, mintha az életed múlna rajta.

- Most vissza kaptad! - kacagtál, míg az ő arca nem volt ilyen derült. Ijedt volt és...az a bizonyos légkör ismét közétek telepedett. Zavar és szokatlanság, furcsa ijedtség egyvelege. - Szerinted nem vicces? - krákogtál.

- Nem! - lökött le magáról a fiú, majd mérges léptekkel elhagyta az iszappályát.

- Mi a baja? - kérdezted a többieket, de a legtöbben csak vállat vontak.

- Fogalmam sincs. - mondta Himchan. - Eddig semmi baja nem volt.

- Biztos menstruál... - röhögött a saját viccén YoungJae, de mikor észre vette, hogy senki nem nevet, visszahúzta fülét farkát és csöndben maradt.

- Na menjünk kajálni! - vetette fel az ötletet Yong Guk, mire mindenki követte a legidősebb utasítását és átöltöztünk.

Otthon, miközben lefürödtél, újra levetítetted magad elé Daehyun arcát. Férfias, mégis kisfiús arcvonásai, szép mosolya és gyönyörű, telt ajkai...sosem teltél be velük. Hiába láttad minden nap, nem tudtad nem észre venni. Vidám személyisége és a folytonos izgő-mozgó életmódja nem hagyott unatkozni sosem. Te, ellentétben vele, sokkal nyugodtabb és félénkebb voltál, ezért is nem merted soha a tudtára adni, hogy mit érzel iránta.

- Daehyun nem jön? - kérdezte Zelo, miközben helyet foglaltatok a szokásos út melletti kajáldánknál.

- Nem tudom, nem érem el telón. - mondta Jong Up. 

- Mi a francon rágott be ennyire? - érdeklődött Himchan, de erre senki se tudta a választ.

- Nem tudom, mit tettem...az volt a baja, hogy belöktem az iszapba? - morfondíroztál, mikor hirtelen feltűnt a hátad mögött Daehyun. 

- Itt vagyok. - ült le melléd. A hangulata továbbra se nagyon változott, nyoma sem volt a vidám énjének. - Nem kell különös elméleteket szövögetni a hátam mögött... - mondta durván. - Nem sértődtem meg azon, hogy belöktél a sárba. - vetette oda, mire te eltátottad a szád. Mi lett vele? Hol van az a személy akibe beleszerettél? Mi történt?

- Oké. - nyögted, majd többet próbáltál ügyet se vetni rá, az este folyamán. 

- Ne csináld mááár!!! Hééé! - visított Zelo, miközben a srácok csiklandozni kezdték. A többiek már épp eleget ittak ahhoz, hogy elfelejtsenek normális, emberi módra viselkedni, egyedül csak te és Daehyun maradtatok józanok. Ami azt illeti...mikor épp inni készültél, Daehyun kikapta a kezedből a poharat és ő húzta le.

- Gyere! - ragadta meg a kezed és szó szerint kiráncigált a padból, durván.

- Áúú ez fáj!!! - nyavalyogtál. - Mit akarsz?

- Mondd el!!! - torpant meg, majd szembefordult veled, miután kellő távolságra voltatok a hangoskodó barátaitoktól. - Mondd el!

- Mi?? - kérdezted zavarodottan. - Mondd el TE!!!! Mi a fene folyik itt? Mi a bajod? Miért viselkedsz így? Főleg velem...miért vagy ilyen bunkó? - fakadtál ki.

Nagyon sóhajtott, miközben lehunyta a szemeit. 

- Bocs! - nyögte. - Csak...nem akarom, hogy...én... - dadogott össze-vissza idegesen.

- Daehyun... - sétáltál felé lassan, majd megsimogattad arcát, mire felkapta a fejét. - Mondd el, mi a baj...

- Ez a baj... - nézett rá a tenyeredre, ami az arcán pihent.

- Ah... - eszméltél fel. Igaz is...Ő nem Úgy érez irántad, biztos feszélyezve érzi magát, amiért ilyeneket teszel... - Bocsáss meg! - most rajtad volt a sor, hogy a földet pásztázzad, nem voltál képes a szemébe nézni.

- Tudnom kell... - mondta, de te még mindig nem értetted, hogy mire akar kilyukadni. - Nem akarom, hogy a barátságunk rámenjen, a félre-informálódásom miatt...

- Dae... - becézted a szokásos módon. - Nem tudom, miről beszélsz...

- Szeretsz? - bökte ki hirtelen. Lélegzetet visszafojtva, ő várta a válaszodat, te pedig megrémültél a kérdéstől.

- Persze, hogy szeretlek... - legyintettél, majd felkuncogtál. - Hisz a barátom vagy... - fogtad meg a kezét, de ő elrántotta. 

- Nem úgy értem...- mondta szigorúan. - Én... - fújtatott egyet. - Én...most hülye vagyok, vagy...teljesen félreértelmeztem mindent...nem tudom. Erre szeretnék rájönni...

- Daehyun, beszélj érthetően, mert semmit se értek!!!!! - emelted fel a hangod. 

- Felelj!!! Többet érzel irántam baráti szeretetnél, vagy nem? - lefagytál. - Mert délután, amikor rám néztél, úgy éreztem, hogy te többet érzel. És ha ez igaz, akkor...akkor nem akarok tovább én sem titkolózni...

Eltartott néhány percig, míg felfogtad szavainak értelmét. "Mert ha igen, akkor nem akarok tovább én sem titkolózni...". Akkor ezek szerint...?

- Nem vagyok biztos benne, hogy értem... - beszéltél lassan. - Én...én kiskorunk óta odavagyok érted. Együtt nőttünk fel, mindig te voltál az aki terelgetett, aki segítségemre jött, aki törődött velem. Te számomra olyan voltál, mint...mint a tökéletes férfi. Mikor közelebb kerültél hozzám, úgy éreztem, hogy megáll a szívem, annyira vágytam rá, hogy elmondhassam mit érzek. De...sosem mertem. Nem akartam, hogy tönkremenjen a barátságunk emiatt...

Daehyun szinte felpofozta magát kínjában.

- A jó büdös k**va élet f**zát, hogy a rohadt.... - káromkodott, majd miután befejezte rád nézett. - Tudod, hogy most legszívesebben beledobnálak a tengerbe és aztán én is belevetném magam? - nevetett kínjában, mire te is elmosolyodtál. Nem értetted. - Nem tudlak hibáztatni, hisz én is ugyanazt csináltam ennyi éven keresztül, csak talán én jobban álcáztam. - _____________-ah.... - tűrt egy tincset füled mögé Daehyun. - Szeretlek! Már nagyon régóta. - mosolygott.

A boldogság, ami rád nehezedett, ezek után a szavak után, megrogyasztották a lábaidat, és végül Daehyunnak kellett megtartania.

- Dae....- kacagtál, miközben könnyeiddel küszködtél. - Oppa...én is szeretlek!!! - öleltétek meg egymást. 

Daehyun viszont eltolt magától, majd finom, telt párnáit ajkaidra tapasztotta. Soha nem éreztél még ilyet azelőtt. Sokszor merengtél ezen, hogy milyen lehet, ha megcsókol, de...a várakozásaidat bőven felülmúlta. Úgy érezted Daehyun az, aki mindig ott lesz melletted,. aki vigyázni fog rád és aki szeretni fog. Örökké...

Earth or Heaven? (Yoo Seung Ho one shot)

*Mennyben*

- Ah....ezt nem hiszem el.... - fújtatott a Jáde császár. - Már megint ki átkozódik?

- Ahogy hallom....egy lány az. - mosolygott cinikusan a Sötét Nagyúr.

- Ah....de miért kell mindig ' vénember '-nek nevezni? - tette meg a következő lépést a játékban a fiatal férfi. - Szerintem téged átkoznak....hisz te vagy az öreg!

- Csak a testem öreg....! - fakadt ki a vénember. - Cserélhetnénk egy kis időre....

- Felejtsd el... - legyintett a fiatalabbik, majd ismét felvett egy bábut és elhelyezte a táblán.

*Földön*

- Hééééj vééénember!!! - kiáltottam torkom szakadtából az ég felé, hátha meghallja a nagy Jáde császár és választ ad arra, hogy miért történik minden ilyen elfuserált módon az életemben. - Mit tettem rosszul, hogy ezt érdemlem??? - ordibáltam tovább, de válasz továbbra sem érkezett. 

- Mondd már meg!!!!

Végül az ég dörögni kezdett. Heves eső zúdult le a fekete felhőkből, majd olyan szélvihar kerekedett, hogy hirtelen elfelejtettem hogyan is kell megállnom a lábamon. A tornádó erejű szél magába szippantott, majd minden elsötétült előttem.

*Mennyben*

- Hol...vagyok? - nyitottam ki nehézkesen a szemeimet, majd felültem olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam. 

Egy csodaszép, színes kertben találtam magam, körülöttem virágok ezrei pompáztak, a levegő párás volt, így a virágok szirmain lévő vízcseppen megcsillantak a nap sugarai.

- Hol vagyok? - tátottam el a számat.

- Szerinted hol? - szólalt meg egy kellemes, mély hang.

Egy fehér hanbokba öltözött, hosszú, feketehajú férfi sétált felém, arca csak úgy ragyogott, fényes fekete haja fénylett, mosolya pedig ellenállhatatlan volt.

- Ki vagy te? - álltam fel.

- Akit oly' annyira átkoztál. - jött még közelebb. - Gondoltam...ha tényleg ennyi problémád van velem...jó lenne megbeszélni. - arcán igéző félmosoly terült el, pajkos szemei pedig arra késztettek, hogy továbbra is bámuljam mogyoróbarna íriszeit.

- Te...tessék? - kérdeztem zavarodottan. - Én a Jáde császárt átkoztam az imént, amiért....várjunk csak! - tértem észhez. - Én most...pontosan hol vagyok? - forogtam körbe.

- A Mennyben! - jelentette ki egyszerűen.

- Mi?

- Mi mi?

- Heh? - értetlenkedtem. Láttam a fiú arcán, hogy játszadozik, de én kezdtem elveszíteni a türelmemet.

- Ki vagy te? - kérdeztem durván.

- A Jáde császár... - dünnyögte.

- A Jéde császár??? - kérdeztem vissza ámultan. - Dehát...Ő öreg és ráncos....

- Tényleg ez a hír járja a Földön? - vakarta meg állát a férfi. - Azt hiszem ezt tisztáznom kell az emberekkel...

- Mindegy. - ráztam meg a fejem. - Beszélnem kell veled! - mondtam flegmán.

- Na halljuk! - villantotta rám lehengerlő mosolyát a Jáde császár, majd intett, hogy kövessem.

****

Már két hete ott voltam a Mennyben, már-már kezdtem azt hinni, hogy ott is maradok.

- Mikor szeretnél visszatérni a Földre? - kérdezte a Jáde császár kimérten. Háttal állt nekem, így csak gyönyörű, hosszú fekte haját láthattam.

Az igazság az volt, hogy...jól éreztem magam itt. Minden békés volt, nem voltak problémáim és ami a legfontosabb....a Jáde császár nagyon jól bánt velem. Volt, hogy órákon át beszélgettünk az élet dolgairól, arról, hogy ő sem volt mindig itt, ő is élt földi életet, de elég hamar fel kellett áldoznia magát.

- Nem tudom... - suttogtam szomorúan. - Muszáj visszamennem?

Erre a férfi felém fordult és nagy, barna szemeivel fürkészni kezdett. Lassan elém sétált, majd gyengéden felemelte ujjaival az államat, így kénytelen voltam a szemébe nézni.

- Hogy érted azt, hogy muszáj-e? - kérdezte kedvesen. - Te oda tartozol...ott a helyed. Te még élsz, _____________-ssi....Ne akard ilyen könnyen feladni az életedet.

- De... - kezdtem volna ellenkezni, de egy harang megszólalt, ami azt jelezte, hogy a Jáde császárnak sürgős dolga akadt a Sötét nagyúrral. 

- Mennem kell... - fújta ki a levegőt. - Este...találkozunk a kis pagodában. - azzal el is tűnt.

*

- Mikor jön már? - mérgelődtem. 

Már lassan fél órája, hogy vártam rá, ezért úgy gondoltam jobb, ha addig kimegyek a kertbe. A virágok csodálatos illata töltötte be a levegőt, és világították be a tájat. 

Gyönyörű volt, ahogyan a korom sötétben a növények lilás, kékes fényt bocsátottak ki a térbe. Leültem a nagy virágok közé és mosolyogtam. Boldog voltam.

- Bocsáss meg! - tűnt fel a Jáde császár, ismét hófehér ruhában. Miért ilyen szép itt minden? - morfondíroztam. - Az egyik ember nem bírt magával...

Nem válaszoltam, csak néztem, ahogyan felém sétál és leül mellém a kertben, majd elkezdi piszkálni a virágokat. Azok, érintésére még fényesebbek lettek, majd mikor elhúzta a kezét visszatértek az eredeti színükhöz.

Késztetést éreztem, hogy megérintsem feketén csillogó haját, így gondolkodás nélkül megfogtam egy hosszú tincset, mire a fiú először meglepődött, majd féloldalasan elmosolyodott. Aztán arra lettem figyelmes, hogy keze felém nyúl és kihúzza a kontyomból a hajtűt, így nagy hajzuhatagom a vállamra omlik. 

- Gyönyörű vagy.... - lehelte áhítatosan a Jáde császár. 

A szívem hevesebben kezdett el verni, a bőröm égett és el is pirultam. Tekintete zavarba hozott, érintése pedig arra késztetett, hogy levegőt se vegyek. Végül arra eszméltem fel, hogy arcunk egyre jobban közeledik egymáshoz, de időm már nem volt elhúzódni. Igazából nem is akartam. 

Amint ajkaink egymásba forrtak, azonnal elhatároztam magam. Nem akarok innen elmenni!!!

Finom, puha ajkai érzékien falták az enyémeket, nyelve az enyémmel játszadozott és szinte bejárta szám minden egyes szegletét. 

Tenyere a nyakamon pihent, majd mikor ajkaival rátért a nyakamra, keze lecsúszott a derekamhoz és szorosan magához húzott.

- Szeretlek.... - mondtam ki egyszerűen, de ő először rám pillantott, majd elmosolyodott.

- Vajon a szerelmed ki fog tartani egy életen át? - suttogta a fülembe. Beleremegtem, hogyan lehelete a fülemet csiklandozta.

Válaszolni már nem volt erőm, hiszen annyira mámorba ejtett érintése csupasz vállamon, hogy gondolkodni sem bírtam. Csak őt akartam érezni.

Lassan letolta rólam a felső ruhadarabot, majd átnyúlt a vállam felett és kikötötte a ruhám alsó részét is. Eközben én is levettem róla a fehér hanbokot, így megpillanthattam rézbarna, izmos felsőtestét.

Meztelen testünk összeforrt, csak a meleg szellő ölelt körbe minket. Csodálatos érzés volt. 

- Holnap menned kell... - nyomott egy lágy csókot a hátamra.

- Tessék? - kászálódtam ki az öleléséből, majd felé fordultam.

- Nem maradhatsz itt. - hunyta le a szemét. - Ember vagy. Élő ember. 

- Nem érdekel!!! - ültem fel hirtelen. Arra sem volt időm, hogy magam elé szorítsak valamit, a császár ajkaival azonnal megtámadta a felsőtestemet, és a hasamtól felfelé, a mellem közét heves csókokkal lepte el. Ismét elterelte a figyelmemet. Mikor fölém kerekedett, haja zuhatagként hullott le az arcom köré. 

Megragadtam izmos vállainál, majd lehúztam magamhoz és szenvedélyesen csókolni kezdtem.

- Mennem kell... - húzódott el. - Készülődj össze, hogy visszatérhess a Földre. 

A ruha hirtelen rajta termett, majd felállt és elsétált a napfelkeltében.

- Miért csinálod ezt?? - sírtam keservesen.

- Ég veled, ________________! - A Jáde császár arca fájdalmas volt, még egy könnycsepp is legördült orcáján, holott...ő sosem szokott sírni. - Remélem a szerelmed valódi és kitart az idők végezetéig. - motyogta magában a férfi, majd fogta természetfeletti erejét és visszaküldte a lányt a Földre. 

- "Átkozott vénembeeeeeeeeeeer!!!!" - hallotta a lány keserves kiáltásait a Földről.

- Én is szeretlek. - mosolyodott el a császár, könnyei között...

Kris One Shot (The Cold Prince)

Kris one shot

Tanonc vagy, egy nemrég nyílt, modern zseniképző középiskolában. Zsenik....na persze! - gondoltad, mikor beléptél a folyosóra. A diákok esze-veszetten rohangáltak, dobálóztak és hangoskodtak, a saját gondolataidat se hallottad.

- Nem való ez nekem... - fintorogtál, majd beléptél az igazgatói irodába. Körülbelül fél órát ott töltöttél, míg mindent részletesen átbeszéltetek az igazgatóval, majd megkért, hogy üdvözöld a leendő osztályodat, akiknek a földrajzot fogod tanítani. Imádtad a tantárgyat, olyan lelkesen tudtál beszélni róla, viszont ha valaki nem volt képes akkor rád figyelni, nagyon bepipultál. 

- Sziasztok gyerekek! - köszöntötte a diákokat az igazgató, majd betessékelt téged is a terembe. - Ő itt az új kistanárotok, ______________-ssi tanárnő! Üdvözöljétek illendően! - azzal az összes diák felállt és hangosan köszöntek, miközben meghajoltak.

- Sziasztok! - viszonoztam. - Az én nevem _______________ és mától én fogom tanítani a földrajzórákat. Ha bármi kérdésetek van a tantárggyal vagy bármilyen más dologgal kapcsolatban, akkor tőlem nyugodtan kérdezhettek... - mosolyogtál.

- Van pasija tanárnő? - jött az első kérdés, amire a fogadat tudtad volna csikorgatni, de helyette csak bájosan elmosolyodtál.

- Nem. Nincs.

- Viselkedj ___________! - mordult rá az igazgató.

Abban a pillanatban az ajtó kinyílott és egy magas, szőke hajú fiú lépett be. Fiú??? Inkább férfi.... - gondoltad. Nagyon nagyon magas volt, tartásából tükröződött, hogy távolságtartó és öntelt. Arca egyszerre volt kisfiúsan szép és sármosan férfias. Vastag ajkai és különös mandula szeme szigorú és rideg arcot kölcsönzött neki. A megszokott iskolai egyenruha volt rajta, mégis...ő valahogy teljesen máshogy nézett ki, mint a többi diák, miközben viselte. 

- Áááá. - csattant fel az igazgató, bár azt nem tudtad megmondani, hogy le akarja-e szúrni amiért késett vagy csak üdvözölni akarta. - Kris úrfi! Örülök, hogy végre ön is betévedt!

Erre a srác csak morgott valamit, majd levágódott a székébe és egy pillantást sem vetve a többiekre kibámult az ablakon.

- _____________-ssi! Ha bármire szükséged van, az irodában leszek. Most megyek. - fordult feléd az igazgató. - Jók legyetek!!!

- Nos...akkor kezdhetnénk egy kis geológiával? - mosolyogtál még mindig csábosan. Talán akkor nyugton maradnak.

A következő napokban egyre jobban elfáradtál, pedig csak két órát kellett tartanod naponta. 

- Oké... - fújtattál, majd előkaptad az atlaszod. - Akkor most nyissátok ki a térképet a harmincadik oldalon!

Láttad viszont, hogy Kris-nek esze ágában sem volt elővenni az atlaszt, sőt...helyette inkább a mobilját bújta. Lassan, szó nélkül odasétáltál mellé, majd a kezedet nyújtottad, hogy adja oda a készüléket.

- Mit akar? - kérdezte flegmán, mikor meglátta, hogy a kezed eltakarja a képernyőt.

- Órán tilos mobilozni. - néztél vele farkasszemet. - És mintha azt mondtam volt, hogy nyissátok ki az atlaszt.

- Sajnálom. Nincsen olyanom. - vigyorodott el cinikusan.

- Nos...akkor gyere ki a táblához és mutasd meg a nagytérképen az energialelő helyeket. - fordítottál hátat neki büszkén, majd visszatipegtél a tanári asztalhoz.

Kris a nyomodban volt, olyan közel, hogy zavarba jöttél a jelenlététől. Csak úgy sugárzott belőle a fenyegető férfiasság.

- Itt... - mutogatott. - Itt...és itt. - nézett rád nagy szemeivel, amitől különös érzés fogott el.

- Hova mutatsz? - hajoltál közelebb, ami nagy hiba volt. Arca alig pár centire volt a tiédtől, érezted leheletét, amitől a hideg is kirázott, a lábaid pedig megremegtek, mikor belenézett éjfekete szemeivel a tiedbe.

- I...igen. - dadogtad, mire a fiú elmosolyodott. - Helyes. - húztad ki magad.

****

- Hogy lehet az, hogy nem is figyel az órán, mégis jelest ír?! - motyogtad az orrod alatt, mikor Kris haladt el előtted, hogy elhagyja a termet, óra után. 

Hangodra viszont megállt és vészesen közeledni kezdett feléd, amint a diákok elszállingóztak az osztályból.

- Mi a probléma tanárnő? - kérdezte rezzenéstelen arccal.

- Az, hogy elegem van abból, hogy füldugóval a füledben jeles dolgozatokat írsz.... - néztél rá csúnyán. - Ha tehetném egészen biztosan megbuktatnálak... - mondtad tiszta szívedből.

- Oh igen? - csodálkozott. - Csak tessék... - nevetett ki.

- Ya!!! - kiáltottál rá.

- Azt hiszem jobb lesz, ha nem kötözködik velem tovább...maga fog pórul járni! - testével hátrálásra késztetett. Végül pedig a táblának támaszkodva találtad magad, amint hosszú karjaival satuba fogja testedet.

- Majd meglátjuk.... - álltad a sarat, majd kibújtál a karjai alatt és elsiettél a tanáriba.

****

- Hallod ____________!!!! - kiabáltál a barátnődnek, mivel a hangos zenétől minden bizonnyal esélytelenül próbáltál szólni hozzá rendes hangnemben. - A bárpultnál van egy dögös pasi...pont hozzád illik! - vigyorogtál.

- Oh, igen??? - a barátnőd azon nyomban arrafelé vette az irányt, téged pedig elkapott egy magányosan táncoló pasas, aki elég érdekesen nézett ki, flitteres gatyájában.

Próbáltál megszabadulni tőle, de sikertelenül.

Végül megpillantottad Kris-t, amint néhány haverjával lesétál a lépcsőn, majd körbenéznek, hogy milyen a mai kínálat. Először azt se tudtad, hogy mit csinálj, végül úgy gondoltad, jobb ha nem lát meg téged egy ilyen helyen...

- Bocsánat!!! - mondtad a táncpartnerednek, majd sietős léptekkel elindultál a női mosdó felé.

- Ahj...remélem nem vett észre...jajj... - próbáltad kinyitni a női wc ajtaját de egy erős kéz megakadályozott ebben. Ijedt szemekkel fordultál hátra, s mikor tudatosult benned, hogy ki az, azonnal izgatottság járta át a tested.

- Mi....mit csinálsz itt? - próbáltál hátrébb húzódni, de nem tudtál. Kris ismét körbefogott.

- Én mit csinálok itt? - kérdezte egy félmosoly kíséretében. - Te mit csinálsz itt, kedves, drága tanárnő....?!

- Állítsál magadon! - lökted arrébb. - Hogy beszélsz velem? - gurultál be. - Idősebb vagyok nálad!

- Igen? Jelenleg pedig úgy viselkedsz, mint egy tinédzser... - kacagott.

Már épp vágtad volna pofon, mikor megragadta a kezed és egy agresszív arckifejezés után hirtelen, durván magához rántott és ajkait a tiedre nyomta.

Először minden áron el akartad őt távolítani magadtól, de ő sokkal erősebbnek bizonyult, így nem tudtál mit tenni...kiélvezted a pillanatot.

Vastag párnái olyan érzékiek és szenvedélyesek voltak, hogy felizgatott és még többet akartál. Hosszú, erős karjait a tested köré csavarta, így melled az ő mellkasához, ágyékod az ő ágyékához simult. Érezted, hogy férfiassága életre kell a nadrágon belül és te azt akartad, hogy...

- Nem! - lökted el. - Nem lehet.... - néztél bele a tükörbe. Közben valahogy bekerültetek a női mosdóba. Kris a következő pillanatban kulcsra zárta az ajtót és ismét letámadt. Ezúttal ellentmondást nem tűrően ölelt át, ajkaival pedig szinte felfalt, majd áttért nyakad csókolgatására. Te beletúrtál dús, szőke hajába és apró nyögéseket hallattál a kényeztetés örömére.

- Ah... Kris... - búgtad. - Ezt nem lenne szabad... - nyaltad meg te is a fiú nyakát.

Kris nem bírt tovább várni, így egy pillanat alatt ledobta magáról a dzsekit, majd a ruhád cipzárját lehúzta, aminek a vége a fenekednél ért véget. Annyira felizgatott nagy tenyerével és édes ajkaival, hogy mostmár felesleges lett volna 'megállj-t' parancsolni.

Kris letolta rólad a ruhát, majd magáról is a nadrágot, a fölsőjét viszont rád hagyta, hogy te vedd le. Lassan lehúztad izmos felsőtestéről a ruhadarabot, majd elkezdted mellbimbóját nyalogatni érzékien, hogy láthasd gyönyörű arcát, mikor felsóhajt a kényeztetésre.

Merev hímvesszője már nagyon ki akart törni börtönéből, így gondolkodás nélkül rámarkoltál és miközben húzogatni kezdted, hevesen csókoltad szép száját. Ezalatt ő sem volt tétlen, kicsatolta a melltartódat és letolta a bugyidat, így teljesen meztelenül álltál előtte.

Majd felkapott és felültetett a pultra. 

- Ah...nem bírok tovább várni ________________....- nyögte érzékien, majd kezedet a boxerje tetejéhez helyezte, jelezvén, hogy itt az idő kiszabadítani ami benne van.

Mikor megláttad, először nagyot nyeltél, majd azon kezdtél el gondolkodni, hogy...beléd fog-e ez egyáltalán férni...

- Nagyon meg vagy lepve... - mosolygott pajkosan, majd ismét megcsókolt és közelebb húzott magához. Amint fenekednél fogva ráhelyezett merev hímtagjára felkiáltottál és olyan durván haraptad meg az ajkaidat, hogy az elkezdett vérezni.

- Lazulj el!!! - dünnyögte, majd elkezdett mozgatni a pulton. Ahogy ritmusosan, nagyokat nyögve mozogtatok, arcotok és testetek verejtékezni kezdett, végül már annyira durvákat és erőseket lökött, hogy felordítottál az élvezettől. Kris-nek még kellett pár intenzív lökés, hogy elérje a csúcsot, és mikor az is beteljesedett, hangosan fújtatva hanyatlott le fejetek a másik vállára.

Kris előbb magához tért, és mikor észbe kapott, hogy ott áll meztelenül, csillogó bőrrel egy szinte idegen nő társaságában, aki szintén pucér, felkapta a ruhát és villámgyorsan felöltözött.

- Köszönöm...________________-ssi! - azzal kinyitotta az ajtót és otthagyott.

Te pedig lefagyva rogytál össze a női mosdóban, meztelenül.

- De idióta vagyok!!! - ütötted a fejedet. - Nem szabadott volna engednem! - hisz gondolhattad volna, hogy ez lesz. Mégis...Kris valahogy annyira rabul ejtett, hogy képtelen voltál kiverni a fejedből több év elteltével is. 

Legbelül, mélyen...már rögtön az első pillanattól kezdve, ahogyan tekintetek találkozott ...beleszerettél....

Deer at Dawn (Lu Han one shot)

Lu Han one shot

- _____________, ma ne legyél láb alatt, jönnek a fiúk és szeretnénk megnézni egy filmet! - rontott be a bátyám a szobámba.

- Jajjj, miért ijesztgetsz? - ugrottam meg ültömben. - De ne mááár! Ma játsszák a kedvenc sorozatomat! - nyafogtam. 

Utáltam, hogy én vagyok a fiatalabb. Mindig azt kellett tennem, amit ő mondott.

- Oppa!!! - könyörögtem, de mivel most a barátairól volt szó, rám sem hederített.

- Én szóltam! - fordított hátat nekem. - Nézd a szobádban! - azzal bevágta maga után az ajtót, én pedig egy kiadós hiszti roham után úgy döntöttem, hogy inkább elviszem sétálni a kutyát.

- Kiki.... - simogattam meg a nagy bundás barátomat. - Oppa olyan kegyetlen tud lenni... - fintorogtam. - Na gyere, menjünk sétálni! - akasztottam rá a kantárt, majd épp indultam volna el, de nem néztem magam elé -mivel Kiki-vel foglalkoztam-, így beleütköztem valakibe és a kutyám kantárját elejtettem. 

- Oh...ne haragudj! - mondta egy kedves hang, majd lehajolt, hogy felvegye a kantárt, de én is akkor nyúltam lefelé, így a fejünk ismét koccant egyet. 

Na most már megnézem ki az, akivel ennyire egy hullámhosszon vagyunk...

Mikor felnéztem, egy magas, szőke hajú, srác állt előttem, lehengerlően édes arccal. Őzike szemei csak úgy csillogtak, fancsali képe pedig nagyon vicces volt, miközben az ütközés helyét masszírozta.

- Bocsánat! - mondta még egyszer, majd meghajolt.

- Én bocsi. Köszönöm. - vettem át tőle a kantárt.

- _______________ húga vagy? - mosolygott rám. Hirtelen azt se tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, bár...valami arra emlékeztetett, hogy az utóbbi, hiszen annyira lenyűgözött ez a fiú, hogy tényleg...levegőt venni is alig tudtam.

- Ya!! Lu Han!!! - a bátyám hangos, dörgő hangja mind a kettőnket megijesztett, pedig én már megszokhattam volna. - Gyere már be!

- Oh...____________! - intett a tesómnak mosolyogva.

- _________________, mondtam, hogy ne legyél láb alatt! - szólt rám megint. - Lu Han-nak nincs szüksége még több rajongóra. Van neki épp elég, igaz haver? - fogott vele kezdet a bátyám.

- Pasik... - ráztam a fejem, majd szó nélkül fogtam magam és elsétáltam. 

Mikor Lu Han mindenkit üdvözölt a 'bandából', felém fordult, de már csak hűlt helyemet látta. Először csodálkozó, majd beletörődő arcot vágott és bement a többi sráccal a házunkba.

- Kiki...te is láttad, igaz? - beszéltem a kutyámhoz. - Láttad milyen szép szemei voltak? - ábrándoztam.

Kedvencem csak ugatott, miközben én újra és újra lejátszottam magam előtt az előbbi jelenetet.

- Hm...haza kéne menni, késő van. - rángattam vissza Kiki-t, majd mikor beléptem a házba megcsapott a pattogatott kukorica illata. Hallatszott, hogy föntről a fiúk hangosan beszélgetnek és nevetnek, sosem értettem őket...minek néznek filmet, ha végigbeszélik az egészet?

- Oh...visszajöttél? - állt előttem Lu Han, két karjában két kukoricás tálka, majd a kezeiben két kólát tartott. Ismét vigyorgott. 

Úristen....de gyönyörű!!! - tátottam el a szám.

- Va-valami baj van? - nézett végig magán meglepetten.

- Neeeem! - ráztam a fejem. - De...hogyis! - dadogtam. - Jó szórakozást! - szaladtam fel a lépcsőn, hogy minél előbb eljuthassam a szobámig, anélkül, hogy valami hülyeséget mondanék vagy csinálnék.

Arról viszont megfeledkeztem, hogy nagyon kellett pisilni, már akkor mikor elmentem, ezért kénytelen voltam most sunyin kilopódzni a fürdőbe.

- ________________ssi!!! - kiáltott utánam Lu Han, mikor visszarohantam volna a szobámba. Kénytelen voltam megállni.

- Tessék? - nyeltem egy nagyot.

- Nem kell így meghúznod magad, a saját házadban... - ragadta meg a kezem hirtelen.

Én menekülni akartam az érintése elől, de véletlen megbotlottam és eldőltem a szobám ajtajában. A baj csak az volt, hogy Lu Han-t is húztam magammal.

Úgy értünk földet, hogy rajtam feküdt és nagy bambi-szemeivel, ijedten nézett bele az én szemembe. Arca nagyon közel volt, szánk szinte egymáshoz ért, mégsem bírtunk megmozdulni. Én teljesen lefagytam a közelségétől.

- _________________ssi.... - nyögte Lu Han rekedt hangon.

- Dobd meg őket.... - suttogott valaki.

- Mi az? - hallottam a bátyám hangját, de már nem volt időm lelökni magamról Lu Han-t, mert a következő pillanatban egy focilabda ütődött a fejének, ami épp elég löketett adott annak, hogy szája az enyémre nyomódjon. Először fájdalmat éreztem, amiért fogaink összekoccantak, de utána már csak Lu Han finom ajkait érzékeltem.

Szívem hevesebben kezdett el verni, szemeim majd' kiugrottak a helyükről, s ezzel Lu Han sem volt másképp.

Aztán olyan dolog történt, amit nem gondoltam volna. Lu Han lehunyta a szemeit és kinyitotta résnyire a száját. 

Most már nem véletlenségből csókol!!! - jöttem rá.

Automatikusan lehunytam én is a szemeimet és engedtem, hogy nyelve bejárja szám minden egyes szegletét, miközben puha ajkai az enyémeket falják.

Normális esetben nem engedtem volna ilyet, senkinek sem, de...Ő más volt. Teljesen megbabonázott.
~~~

Attól fogva Lu Han, az én 'Bambi'-m lett és máig is boldog párt alkotunk...~

City of Love - Daegun (F.Cuz)

F.CUZ - Daegun ONE SHOT

Egy aranyos kis kávézóba sétáltatok be, Párizs közepén a barátnőiddel, akikkel együtt érkeztél Koreából egy rövid vakáció erejéig.

Minden álmotok az volt, hogy egyszer eljussatok a "Szerelem városába", és most, hogy végeztetek az egyetemen és elég pénzt gyűjtöttetek, végre sikerült megvalósítani.

- Hogyan lehet az, hogy eddig egy pasi sem próbálkozott be nálunk? - kérdezte az egyik barátnőd.

- Lehet nem szeretik az ázsiaiakat. - vontál vállat kissé csalódottan. Remélted, hogy ha már ilyen messze eljössz az otthonodtól, rád talál a szerelem, de...már csak két napotok van vissza és mehettek haza. Az az idő pedig édes kevés egy románchoz...

- Jó napot, mit hozhatok? - jött oda egy pincér, aki meglehetősen unottan beszélt hozzátok. Rá sem néztél, csak rendeltél egy capuccino -t és megnézted a telefonodat, hogy nem-e keresett valaki.

- Oh, és egy pohár vizet is kérnék. - eszméltél fel. Ezúttal viszont már rá is néztél az unott a pincérre, aki meglepetésedre ugyancsak ázsiainak látszott. Hosszabb, sűrű , göndörkés haja, divatos módon keresztezte szép arcát, szemei nagyok voltak, arca pedig helyes. 

- Értettem. - mondta egy ismerős nyelven.

- Maga is koreai? - csodálkoztál, mire a többi barátnőd is felkapta a fejét. Mikor meglátták a srácot, vigyorogni kezdtek, nyílván nekik is tetszett.

- Igen. - hajolt meg ismét a pincér.

- Honnan jött?

- Szöulból.

- Oh, milyen véletlen, mi is. - mosolyogtál kedvesen, ami kicsikart a fiúból is egy halovány mosolyt. 

- Héééé, Jay!!! Szolgáld már ki a vendégeket! - kiabált a pult mögül, angolul egy pasas.

- Elnézést, mennem kell. Pár perc és hozom a rendelést.

Egy óra alatt eliszogattátok a rendeléseteket, és úgy gondoltad ideje fizetni. Nem akartad, hogy a srác jöjjön oda hozzátok, a számlával, hanem te mentél oda a pulthoz, ahol éppen poharakat törölgetett nagy nyugalomban.

- Hogy hogy ilyen messze jöttél...pincérkedni? - kérdezted kedvesen.

- Az édesanyám itt ment férjhez újra. De Ő meghalt, így itt ragadtam. - felelte közömbösen. 

- Oh, sajnálom. Nem akartam udvariatlan lenni... - hajoltál meg te is.

- Semmi baj. - mondta rezzenéstelenül.

- De ugye nem Jay az igazi neved...?

- Nem. Kim Dae Geon.

- Oh. Én ________________ vagyok. - nyújtottál kezet, de a fiú csak a szemedbe nézett sejtelmesen, majd végül kezet nyújtott és megrázta.

- Örvendek. - egy buja mosoly villant át az arcán, ami nagyon jól esett, még ha csak ilyen rövid is volt.

- Remélem találkozunk még a jövőben. - mondtad célozgatva. Vártad, hogy a srác mondja, hogy találkozzatok a műszaka után, de Ő nem tette fel a a kérdést.

- Viszlát! - emelt fel egy újabb poharat.

Te viszont ezt nem tudtad annyiban hagyni, zavart, hogy a srác konkrétan semmibe vett, ezért megvártad, míg végez a munkával, hogy beszélhess vele. De mikor végre kilépett a kávézóból, már korom sötét volt és te azt sem tudtad, hogy merre mész. Próbáltad követni, viszont az egyik sarkon lemaradtál és akkor már elvesztetted.

- Ahj! - mérgelődtél. - Ááááá_____! - valaki hátulról megtámadott és befogta a szádat, hogy ne tudjál kiabálni. Hirtelen maga felé fordított és akkor megpillantottad.

Daegun állt veled szemben, tenyere a te szádon, másik keze pedig a csípődön.

- Miért követsz? - kérdezte gyanakodva, amire nem tudtál mit válaszolni.

- Én...én...csak... - nyeltél egy nagyot, mire egy cinikus félmosolyt kaptál válaszul.

- Segítsek? - azzal a szája a tiedre tapadt, ami először nagyon meglepett, de a következő pillanatban lehunytad a szemeid és szádat résnyire kinyitottad, hogy Daegun édes nyelve a tieddel játszhasson tovább. Derekadnál szorosan magához húzott és testetek rengeteg helyen simult egymáshoz, ami azonnal tűzbe hozott. Ujjaid, dús haját szántották, másik kezeddel pedig a nyakánál fogva húztad magadhoz.

De még így sem érezted elég közel magadhoz.

- Itt lakok pár méterre. Feljössz? - szakadt el egy pillanatra a szádtól, majd rád villantotta gyönyörű mosolyát.

- Fel. - csókoltad meg ismét.

Pár perc múlva már ismét egymásnak rontottatok, Daegun letépte magáról az ingjét, te pedig lehámoztad magadról a felsőd, majd ráugrottál Daegun-ra, aki a fenekednél tartott és úgy nyomott a falhoz. Közben szenvedélyesen csókolt, csípője pedig ütemesen nyomódott neki a te ágyékodhoz.

Annyira lázba tudott hozni, ez az ismeretlen srác, hogy el is felejtetted...tulajdonképpen úgy viselkedsz, mint egy ribanc.

- Ah... - nyögted, mikor Daegun szájába vette mellbimbódat és kényeztetni kezdte. Arra sem emlékeztél, hogyan került le rólad a fehérnemű, csak egyet tudtál: akarod ezt az embert!

Daegun bevitt a szobájába és miután levette a farmerját, feléd tornyosult, és tovább kezdett izgatni, de ezúttal már ott lenn is. Kicsatolta az övedet és finom belecsúsztatta ujjait a bugyidba, majd a nyílásodba is.

Magadon kívül voltál az élvezettől, csak arra vágytál, hogy végre egyesülhess vele. 

- Ah...Daegun-ssi.... - ragadtad meg a fejét, majd fülét és kulcscsontját kezdted el csókolgatni, amitől megremegett egy kissé. Végül újra rátapadtatok egymás szájára, ő közben lehúzta rólad a nadrágot, majd szép finoman az alsóneműt is. 

Arcod mellet könyökölt, így meztelen teste a tiedet súrolta, ami annyira felizgatott, hogy nem bírtál tovább várni. Két lábaddal körbeölelted testét, így merev férfiassága a te ágyékodhoz nyomódott, mire mind a ketten hangosan felnyögtetek.

- Umpf....________-ssi! - támaszkodott fel Daegun, majd óvatosan, hímtagját a te nyílásodhoz tolta. Végül már teljesen benned volt. Hihetetlen érzés kerített hatalmába, mikor egyesültetek. Úgy érezted... megtaláltad azt az embert, akire mindig is vágytál. 

Vagy lehet, egyszerűen csak naiv voltál....

A hátra maradott két napban, szinte minden estét együtt töltöttetek, a harmadik nap, viszont vissza kellett utaznod Szöulba.

Reggel mikor a repülőtéren várakoztatok a barátnőiddel, vártad, hogy felbukkan és maradásra akar bírni, de nem jelent meg.

- _______________-ssi! - ragadta meg valaki a kezed. Annyira megörültél, mikor megláttad Daegun szomorú arcát, hogy rögtön könnyezni kezdtél.

- Daegun-ssi.... - suttogtad.

- Én csak... - dadogott. - Csak...jó utat akartam kívánni. - hajtotta le a fejét.

Hát, nem erre számítottál.

- Te..tessék? - kérdezted vissza, már sírva. 

- Remélem megtalálod a párodat, Koreában. - az ő szemei is csillogni kezdtek a könnyektől.

- Kegyetlen vagy. - rántottad ki a kezed a karjaiból.

- Sajnálom. Értékes nő vagy... jobbat érdemelsz. - mondta elkeseredetten.

- Hm... - törölted le agresszívan a könnyeidet. - Igazad van. - jelentetted ki határozottan. - Isten veled, Kim Daegun-ssi!!! - azzal elszaladtál a repülő felé.

Minél előbb el kellett szakadnod tőle, hogy ne lásson, mennyire fáj az elválás. Zokogva huppantál le a barátnőid mellé, akik simogatta és vigasztaltak. De neked ez nem volt elég. Daegun-t akartad. Ott akartál maradni vele, örökké. Daegun viszont gyáva volt, és nem merte felvállalni az érzéseit. Már...ha valaha is érzett irántad valamit...

Wanna Be Your Love ( YeJun /F.CUZ/ )

- Játszunk papír-játékot! - csaptad össze a tenyeredet izgatottan, miközben néhány barátoddal összeültetek egy kis esti soju-zásra. Hatan ültetek egy körben és előtte igazság-bátorságoztatok. Azt viszont meguntátok, már nem volt olyan izgalmas, mint az elején.

- Khm...biztos vagy benne? - kérdezte tőled legjobb barátnőd. Lopva a melletted ülő fiúra pillantottál, Yejun-ra, aki megállás nélkül a soju-s üveg címkéjét babrálta, lehajtott fejjel. Nem igazán volt az a nagy bevállalós típus, így legtöbbször az előző játéknál is az 'igazságot' választotta, bátorság helyett.

Te viszont minden lében kanál voltál és imádtad a kihívásokat, még ha azok kényes helyzetekkel is jártak néha.

- Biztos. - pattantál fel mosolyogva, majd elindultál néhány papírért.

Mikor visszértél, a srácok már elhelyezkedtek, különös módon még Yejun is felemelte a fejét.

- Na gyerekek! Jobbról balra haladunk, okés? - vetted a szádba a papírt, majd leültél. Óvatosan odahajoltál régi cimborádhoz, akivel egyáltalán nem érezted magad zavarban, épp ezért választottad ezt a fajta haladási irányt.

Lassan ment körbe a kör, és a lap egyre kisebbé vált. Mire Yejun-hoz ért, már csak pár centis volt. Elég egyszerűen szedte ki barátja szájából a kicsinyke, nedves papírt, majd feléd fordult. Először lefagyott, ugyanis arcod olyan közel volt az övéhez, hogy mind a ketten kénytelenek voltatok belenézni egymás íriszeibe. Kerek szemekkel próbáltatok lenyugodni kicsit, de képtelen voltál. Közelsége nagy nyelésekre és heves légzésre késztetett, s mikor feléd hajolt, azt hitted...elérkezett végre az a pillanat, amiről olyan sokat álmodoztál. YeJun...végre megcsókol?!

- Gyerünk már, meddig tököltök még? - hajtottak titeket a többiek, miközben kiáltoztak és tapsoltak. Most az egyszer jöttél olyannyira zavarba, hogy arcod elvörösödött és izzadni kezdtél. YeJun végül olyan közel hajolt, hogy szátok összeért. Hirtelen el is felejtetted, hogy mi lenne a feladatod, csak lehunytad a szemeidet és vártad, hogy ajkait még jobban a tiedhez tapassza. De nem ez történt.  YeJun ijedt és meglepődött szemekkel húzódott el, majd kiköpte a kis cetlit.

- Yaaa! - visítottak a többiek. - __________!!! Te iszod meg a maradék soju-t. Hajrááá, meg van még a fele. - nevettek a többiek, csak Yejun ült még mindig lefagyva melletted.

Mikor végre észhez tért, megrázta a fejét és tovább tépte a maradék papírt.

Már közel nem volt olyan nagy a szád, mint az előbb, de azért megpróbáltál visszatérni a rendes stílusodhoz.

- Akkor...? Üvegezés, kérdez-felelek? Ki van benne? - kérdezted halkan. Senki nem ellenkezett, amit egy kicsit bántál, de mindegy.

- Kezdek én! - kapott az üveg után az egyik barátod. Jó erősen megforgatta, mire a legjobb barátnőd felé mutatva állt meg. - Oh...____________! Hm...ha választanod kéne, és csak mi hárman, pasik lennénk még a földön...kivel jönnél össze? - kérdezte pajkosan.

- Hát...nem is igazán tudom... - nevetgélt részegesen. - Talán...Yejun-ah-val? Vagy veled? Nem tudom biztosra... - vihogott.

- Én magamra szavazok, ha nem baj... - flörtölt.

- Én jövök. - forgatta meg. Yejun felé állt meg, így Ő készülhetett a kényes kérdésre. Féltél, mi van ha valami olyat kérdeznek tőle, amire a válasza számodra nem lesz kedvező.

Lassan két éve, hogy szerelmes vagyok belé, de ezt eddig még nem mertem bevallani neki. Mindig úgy viselkedtem, mint aki nem érdeklődik iránta, legalábbis...nem annyira, mint amennyire kéne, ha már szerelmes az ember.

- Lássuk csak...mi volt az utolsó dal, amit meghallgattál? - huh, ez nem kényes ...szerencsére.

YeJun elgondolkodott egy kicsit, majd halkan és nyugodtan benyögte: - Bang Yong Guk - I remember.

Felkaptam a fejem, majd ránéztem. Legutoljára együtt hallgattuk ezt a számot, a buszmegállóban. Gyanúm be is bizonyosodott, ugyanis Yejun rám nézett és haloványan elmosolyodott.

- Az nem ___________ kedvenc száma? - kérdezte a legjobb barátnőm.

- De... - vágtam rá, majd odaadtam Yejun kezébe az üveget, hogy pörgessen. A nyitott része, most a mellettem ülő srácnál állt meg.

- Öhm... - kezdte Yejun elmélázva. - A barátnődet, ha lenne...képes lennél elhagyni, csak azért, hogy összejöhess egy női idollal?

- Naná. - jellemző! gondoltam. - Én jövök. - pörgette meg.

Sajnálatos módon most felém állt meg. Tudtam, hogy ____________nagyon perverz tud lenni, így nagyot nyeltem és vártam a halálomat.

- Ha azt kérem, hogy csókold meg YeJun-t, megtennéd? - Megállt benne az ütő. Levegőt is alig kaptam, pláne, hogy a nyálamat is félre nyeltem.

- Khm...tessék? - kérdeztem vissza, reméltem, hogy csak rosszul hallok.

- Csókold meg YeJun-ah-t!

- Ya! Ez már nem igazság-bátorság játék...! - szólt közbe Yejun.

- Beszarik vagytok? - cinkeltek minket. - Pedig az előbbi papíros játéknál azt hittem, hogy smaci-csata lesz... - nevetett.

Most mit csináljak??? - kapkodtam ide-oda a tekintetemet.

- Yejun-ah? Meg mered tenni? - húzta fel a szemöldökét az egyik barátunk.

YeJun hirtelen felém fordult, majd nézett egy ideig a szemembe, rezzenéstelenül. Végül testét is elfordította és arcát közel tolta az enyémhez. Ismét csak alig pár centi választott el minket egymástól, de...a szívem már most hevesebben kezdett el verni. Valószínű ez látszott is rajtam, nagyon rémült lehettem.

Egy kéz csúszott az enyémre. Yejun keze volt az! Közben egyre közelebb hajolt és végre....finom, puha párnáit enyémekre helyezte.

Ha nem szorította volna a kezem, biztos, hogy szívrohamot kaptam volna a boldogságtól. Szemeimet lehunytam, majd elfordítottam a fejem, hogy közelebb tudjon jönni hozzám. Megértette a célzást, és a szabad kezét arcomra tette. Síri csendben, csak a mi cuppogásunkat lehetett hallani. Végül Yejun nyelve utat vágott magának és már úgy csókolt. Azt hittem, a Mennyországban vagyok! Két éven keresztül erre vártam és most végre... megtörténik!

Karjaimmal átkaroltam a nyakát, majd magammal húztam, le a földre. Így fölém került és úgy csókolt tovább. nem zavartattuk magunkat, hiszen ŐK kérték, hogy csókolózzunk. Később egészen biztosan meghálálom ezt ___________-nak.

Tíz perc után, egy torokköszörülésre szakadtunk el egymástól. Legalábbis a szánk. Yejun szélesen elmosolyodott, majd lehajolt és nyomott egy puszit az arcomra.

Annyira elérzékenyültem, hogy viszonoztam a gesztust.

- Azt hiszem....aludni kéne... - álltak fel mindannyian. Mindenki arca zavaros volt és hirtelen azt sem tudták hova menjenek. Majd mindenki eltűnt és csak mi ketten maradtunk a szobában.

- Szerintem...khm...nekünk is aludni kéne... - fogta meg a kezem Yejun, majd miután felsegített a földről, azután sem engedett el.

- Yejun-ah... - állítottad meg. - Szeretlek. - vallottad be. Yejun csak elmosolyodott, majd magához húzott és átölelt.

- Én is __________. Én is! - szorított magához.

Day by Day (Baekhyun one shot)

Le Na pow

- Tudod, hogy nem szoktam ideges lenni és sosem kiabálok, de most már elegem van! - ordított a képembe Baekhyun.

Már lassan másfél éve járunk, és fél éve döntöttünk úgy, hogy összeköltözünk. Egy csinos kis tetőtéri lakásban éltünk, mindeddig harmóniában és gondok nélkül. Ő azonban idol lett, ami nagyban befolyásolta az időbeosztását és ezzel együtt a törődését is, velem kapcsolatban.

- Nekem mondod? - kiabáltam vissza. Könnyeim patakokban folytak le arcomról, a levegő kiszorult a tüdőmből, hisz éreztem ...ami most történik megváltoztatja az életemet.

- Egészen eddig tűrtem, hogy reggel elmész, este pedig hazajössz. Egy percnyi időt sem szántál rám, mióta híres lettél! Egyszerűen annyira lefoglal az SM és a banda, hogy ha már lenne egy cseppnyi szabadidőd, azt is a bandatagokkal töltenéd.

- És ez feljogosít arra, hogy más pasikkal flörtölj, az orrom előtt?! - háborodott fel. - Láttam! Nem egyszer.

- Te idióta, csak azt akartam, hogy végre rám figyelj!!! - rogytam össze elkeseredettségemben. Nem hittem el, hogy komolyan képes azzal vádolni, hogy megcsalom. Ő csal meg engem! Minden más fontosabbá vált számára, mint én.

- Azt hiszed ezt beveszem?! - legyintett cinikusan. - Tudom...kevés idő jut rád, de...ha igazán szeretnél, akkor ez nem jelentene gondot. Elnézőbb lennél és rugalmasabb, nem olyan hisztérika, mint most... - mondta idegesen.

Erre felálltam és neki indultam. A mellkasát kezdtem el ütögetni kínomban, ugyanis nem voltam képes felfogni, hogy ezt mondta.

- Te. Idióta! - csapdostam. - Hogy mersz meghazudtolni? Hogy mered kétségbe vonni az érzelmeimet?! Szerinted ha nem szeretnélek, akkor itt állnék most ilyen állapotban?!

- Állj már le! - ragadta meg a kezem, majd mélyen a szemembe nézett. Egy ideig nem szólt semmit, így úgy gondoltam nekem kell kimondani a szavakat.

- Nincs szükségem olyanra, aki nem bízik bennem. - suttogtam. - Menj el! Vidd a cókmókodat is! - azzal kirángattam a kezéből az enyémeket és kiviharoztam a házból.

- Helyes! El is megyek! - kiáltott utánam.

A ház mögött teljesen elvesztettem az uralmat magam felett és elterültem a földön. Zokogva forogtam a teraszon, hiszen annyira megviselt az előbbi veszekedés. Amint kimondtam, hogy tűnjön el...rögtön éreztem, hogy megbántam. Annyira szerettem, nem akartam elveszíteni. Senki másom nem maradt rajta kívül, semmim sem volt, csak Ő, de most őt is elveszítettem. Visszagondolva az elmúlt másfél évre...tényleg Ő volt a mindenem. Minden este vártam, hogy hazajöjjön, de ő csak nyomott egy puszit az arcomra és azt mondta, hogy fáradt ezért lefekszik. Legalábbis az utóbbi fél év így telt. Előtte jókat beszélgettünk, együtt TV-ztünk, egymás karjaiban aludtunk el. Reggelenként ételt készített nekem, megetetett és énekelt, miközben a karjaiban ringatott. Életem legboldogabb egy éve volt, vele...

Most pedig mindez... semmivé lett.

- Kérlek...mondd, hogy ez csak egy rossz álom... - imádkoztam, hátha segít.

Baekhyun pow

- El kell mennem! - sóhajtoztam a tükör előtt, ahol egykoron egymást néztük, szerelmes tekintettel Le Na-val. - El kell mennem, hogy ne bánthassam többet. Hogy tudnám megbocsátani magamnak, ha ilyen, mély sebeket ejtek rajta?

A helyzet az, hogy már késő. Megbántottam. Nagyon. És mindez miattam van. Igaz, nem mertem neki bevallani, hogy igaza van, keveset foglalkozok vele. Nekem is hiányoznak az esti romantikázások, az, hogy reggelente mosolyogva fogadom az ágyban és reggelit készítek neki. Annyira imádtam ezt csinálni, de...az utóbbi időben nincs ilyesmikre lehetőségem. Reggel és este is egyaránt sietnem kell, reggel dolgozni, este pedig olyan hulla vagyok, hogy nincs kedvem semmihez.

- Akkora hülye vagyok! - rúgtam bele a székbe. Annyira elcsesztem mindent! - észre sem vettem, de már könnyek kezdtek gyülekezni a szememben és azok hamar ki is buktak. Nem sűrűn sírok, csak akkor ha valami olyan történik, ami megrendíti az életemet. legutoljára akkor sírtam örömömben, mikor beválogattak az EXO bandába.

Azóta olyan felhőtlen életet éltem, hogy észre sem vettem...Le Na-t teljesen elhanyagoltam, holott...Ő a legfontosabb számomra.

- Nem...nem veszíthetem el! - jöttem rá, miközben farkasszemet néztem a tükörképemmel. - Nem fogom elengedni! - csaptam rá az asztalra, majd kirohantam a házból és keresni kezdtem Le Na-t.

Meg is találtam, a terasz szélén ült, vészesen a szélén, alatta pedig a forgalmas út, több méter magasan.

- Mire készül?! - ijedtemben hirtelen mozdulni sem bírtam. - Mi van ha leesik onnan?

Miután levezettem magamban a lehetőséget, azon nyomban odaszaladtam hozzá.

- Le Na! - emeltem fel a hangom. - Azonnal gyere le onnan! - váltottam át én is hisztérikus módba. Az biztos, hogy utána ugrom, ha esetleg... - Le Na! - mikor felállt, nem bírtam tovább türtőztetni magam, közelebb ugrottam és olyan hevesen rántottam le a terasz széléről, hogy mind a ketten hanyatt vágódtunk a padlón. De rendben volt, hiszem nem sérült meg, mert rám esett.

Le Na csak meredt, még mindig könnyes szemekkel kereste a tekintetemet és mikor végre találkoztak, félénken elmosolyodtam és eltűrtem kósza hajtincsét az arcából, épp úgy mint régen.

 

- Nem akarlak elhagyni. - búgtam érzelmesen. - Nagyon sajnálom, hogy kevés időt szántam rád, ígérem ...mostantól más lesz. Ha megszakadok, akkor is találkozom veled, ha képes vagyok, fenn maradok veled este akármeddig, csak énekelhessek veled és kényeztethesselek. Nincsen számomra fontosabb. Ezt jól jegyezd meg. - nyomtam egy gyengéd csókot finom szájára.

- Komolyan...nem hagysz el? - sírt, de most már örömében.

- Eszemben sincs. - pusziltam meg a homlokát mosolyogva. - Hisz szeretlek. - a földön fekve húztam magamhoz, és élveztem, hogy teste egybefonódik az enyémmel. Ennél csodálatosabb érzést nem éreztem, még akkor sem mikor a színpadon álltam.