I'm not blind...or am I? (UNIQ - Seungyeon 1shot)

I'm not blind...or am I?

2013. július 5., SunJi 18. szülinapja

Házibuli, SunJi-ék házában.

Mivel ez egy fontos esemény volt minden fiatal számára, úgy SunJi is úgy döntött, hogy a 18. szülinapjára összehívja a barátait és az ismerőseit, hogy megünnepeljék felnőtté válásának napját.

A szülei - bár vonakodva-, de megengedték, hogy otthon tartsa meg a szülinapi buliját, így az azt megelőző nap igen elfoglaltak voltak a barátaival. SunJi egy olyan lány volt, aki minden buliban benne volt, népszerű, okos és egy igazi lázadónak tartották az iskolában. Habár mindenkivel jóban volt, ő mégis csak pár embert tartott az igazi barátainak, mivel nem szerette a felszínes kapcsolatokat. Köztük is a gyerekkori barátja, akivel együtt nőttek fel, együtt töltötték a pubertáskorukat és szinte mindent együtt csináltak. Seungyeon. A vele egyidős fiúval sok mindenen mentek keresztül, hiszen világ életükben össze voltak nőve, ismerték egymás legféltettebb titkait, a fiú még azt is tudta, hogy mikor jött meg először SunJi periódusa, egyszóval egymás lelki társai voltak. A körülöttük lévők mindig azt mondták, hogy olyanok, mint a házasok, hiszen sokat veszekedtek, de valahogy mindig békülés lett a vége, hiszen nagyon szerették egymást. Mégis...a két barátban eddig sosem ötlött fel az, hogy a kapcsolatuk több-e, mint pusztán barátság. Annyira egymáshoz szoktak, hogy természetesnek tűnt számukra, hogy mindent együtt csinálnak.

A szülinapi buliig.

- Ya! Le kéne állnod a piálással! - csapott SunJi hátára Seungyeon. - Nem fogom feltakarítani a hányásod. - nevetett.

- Hát nem erre valók a barátok? - kortyolt bele az italába SunJi.

- Egyszer kellett feltakarítanom utánad a hányásod, soha többet! - horkantott fel a fiú. - Nem emlékszel, hogy az egész ágyamat összemocskoltad? - kérdezte vigyorogva, majd megrázta magát, mint akinek maga az emlék is rettenetes.

- Valószínű abban az állapotban pont az érdekelt, hogy mi lesz az ágyaddal! - grimaszolt a lány. - Na gyere, igyál velem egyet! Hiszen ez az én napom! - azzal töltött egy italt Seungyeonnak. Aztán még egyet, és még egyet. A végén már bevedeltek két nagy üveggel. SunJi alig állt a lábán és Seungyeon is megszédült kissé, mikor felálltak.

- Ah, nem kellett volna ennyit piálni. - próbálta kijózanítani magát Seungyeon egy pohár vízzel. - Rohadt érdekesen nézel ki. - állt meg egy pillanatra. - Keresztbe állnak a szemeid. - bukott ki belőle a nevetés, de SunJi épp hogy csak elmosolyodott, majd összecsuklott. - Ya! - kapott utána a fiú. - Gyere, felviszlek a szobádba.

- Nem! Nem! Jól vagyok. - legyintett a lány, de a lábán képtelen volt megállni.

Seungyeon felsegítette a lépcsőn, majd benyitott a lány szobájába, ahol váratlan vendégek fetrengtek az ágyon.

- Na tűnés innen! - hesegette el a fiú a párt. - Menjetek egy motelbe. - morgott.

- Ya! - egyenesedett ki hirtelen a lány. - Eddig is ilyen vonzó voltál? - mosolygott részegesen.

Seungyeon lefagyott, mint egy jégtömb. Most hallott először ilyen szavakat a lány szájából, ezért a szíve hevesebben kezdett el verni. Bár ő sem volt teljesen józan, de némileg tudatában volt annak, hogy mit csinál. Lassan közelebb hajolt a lány arcához.

- Már majdnem bevettem. - vigyorodott el. - Na gyere! - próbálta vonszolni az ágy felé, de a lány nem mozdult.

- Furcsa érzésem van. - gondolkodott el a lány.

- A hasad az. Mindjárt kidobod a taccsot. - vetette meg az ágyat Seungyeon. - Na gyere!

Mire a fiú megfordult, Sunji olyan közel ért hozzá, hogy satuba szorította a teste és ágy közé.

Arca vészesen közel volt az övéhez, vagy mondhatjuk úgy, hogy a mellkasához, hiszen egy fejjel magasabb volt a lánynál. Seungyeon zavarba jött. Mindig közel volt a lányhoz, de ez cseppet sem baráti megközelítés volt. A lány elvesztette az egyensúlyát és a fiúba kapaszkodva, mind a ketten eldőltek az ágyra. SunJi arca így már közvetlen Seungyeon arca előtt volt, érezte az erős alkohol szagát, de túlságosan lefoglalta a lány szép arca és közelsége, hogy bármit is gondoljon. Hosszú ideig egymás szemébe néztek, mire a fiú kissé elkezdte felemelni a fejét az ágyról, hogy elérhesse SunJi száját az övével. A lány, tudattalan állapotában nem sokáig gondolkodott az ügyön, csak pár centivel hajtotta lejjebb a fejét, s ajkuk máris összeért. Seungyeon gyomra összeszűkült, s érezte, hogy férfiassága eluralkodik rajta. Sokszor képzelte már el ezt a helyzetet, de most hogy megtörténik...

A lány sokkal hevesebben kezdte el csókolni, karjait átvetette Seungyeon vállain és szorosan magához húzta. Ez volt az a pont, ahol Seungyeon már nem bírt gondolkodni a mámortól és minden bizonnyal az alkoholmennyiségtől, amit magába öntött az elmúlt órák alatt. Átgördítette a lányt, így apró teste már az övé alatt volt. Ő diktálta a tempót, SunJi pedig készségesen követte őt. Lenn dübörgött a zene, de ők mégis csak egymás heves légzését és szívverését hallották. A lány lenyúlt Seungyeon pólója szegéhez, majd lehúzta a fiúról. Csak egy pillanatra szakadtak el egymástól, majd újra összeforrtak ajkaik. Azt sem tudták, hogy mit csinálnak, csak engedték, hogy az ösztöneik vezesség őket, mintha nem számítana, hogy legjobb barátok...

Ekkor Seungyeon megállt. Épp kapcsolta volna ki a lány melltartóját, mikor végre visszatért a józan esze. Ezt nem csinálhatja. Mind a ketten részegek. Semmelyik fiúnak nem szabadna kihasználni ezt az alkalmat, hát még a legjobb barátjának nem.

- SunJi. - lehelte a fiú.

- Hm? - kérdezte kacér hangon a lány. Mikor lenézett rá, piros pozsgás arcát látva, Seungyeon-t ismét elfogta a vágy, de sikerült uralkodnia magán és nagyot sóhajtva leszállt a lányról.

- Aludj! - takarta be a félig szinte meztelen barátját. Több sem kellett SunJi-nak, szinte rögtön álomba merült. Seungyeon még egy ideig ült az ágya szélén, arcát a tenyerébe temetve. Még jó, hogy időben kapcsolt, különben ki tudja meddig mentek volna el.

Mikor hazaért és lefeküdt a saját ágyába, tudta... ezt már nem lehet visszacsinálni. Lehetnek ők bármennyire jó barátok, ha ő már nem így érez. Ha jobban belegondol, sosem érezte azt az utóbbi időben, hogy csak barátok lennének. De ezidáig sikerült eltemetnie magában ezt az érzést, vágyat. A mai nap után, hogy ízelítőt kapott abból, hogy mi lehetne, ebből az érzésből...

Többet akart, többre vágyott. De nem csak arra, amire alap esetben egy egyszerű férfi vágyik. Nem, ez sokkal több volt annál. Szerette volna, ha az összes korlát lebomlik köztük, azok amelyek közel, mégis olyan távol tartották őt a lánytól. Most már nem akart csak a legjobb barátja lenni.

Dátum: 2013. július 6.

Cím: Képszakadás

Hangulat: zavarodott, sajnálkozó

- SunJi, gyere le, kész a reggeli! - hallom Seungyeon hangját az ajtóm mögül.

Iszonyú fejfájással ébredek, olyan másnapos vagyok, hogy fogalmam sincs, hogy kerültem az ágyba, miért viselek csak fehérneműt és hogy mi történt tegnap este.

- Aaaaaaahj! - nyávogok, mire Seungyeon benyit.

- Mondtam, hogy kész... - mikor megpillantja, hogy egy száll melltartóban ülök az ágyamon, zavarodottan elfordul. - Ya! Öltözz fel! - a hangja, mintha...remegne? Mit van úgy oda, nem most lát először fehérneműben. A strandra is együtt járunk. Kikászálódom az ágyból, majd a szekrényemhez megyek.

- Te hallod... nálam totál képszakadás van. Fogalmam sincs, semmire nem emlékszem a szülinapi bulimból. Érdemes volt megtartani. - fájlalom a fejem és az eltűnő emlékeim. - Kaptam valami más ajándékot is, ezen az iszonyú fejfájáson kívül? - érdeklődöm, de ő nem válaszol, csak fogja magát és kiviharzik a szobából, miközben annyit motyog, hogy....nem értettem pontosan. Felöltözöm és sajnálkozva lebotorkálok a lépcsőn, de az utolsó lépcsőfokon megcsúszik a lábam, s majdnem hasra esem, de szerencsére Seungyeon épp akkor halad el a lépcső előtt, így sikerül elkapnia.

- Ah, kösz chingu. - veregettem meg a mellkasát. - Nélküled már elvesztettem volna jó pár testrészem.

- Az biztos. - forgatta a szemét, majd mikor ráeszmélt, hogy kicsit tovább tart a karjaiban a kelleténél, hirtelen ellök magától és az étkezőasztal felé veszi az irányt.

Úristen, csak nem csináltam valami hülyeséget az este? - gondoltam magamban zavarodottan.

Dátum: 2013. szeptember 11.

Cím: Az új cserediák

Hangulat: izgatott

- Ő itt az új kínai cserediák, Wenhan. Üdvözöljétek! - mutatta be az új diákot a tanár. A fiúnak olyan szép arca volt, hogy bármely lány megirigyelné. Izmos teste pedig csak még vonzóbbá tette. A barátnőmmel, ShiWon-nal sunyin egymásra vigyorogtunk, majd azt tátogtuk, hogy „milyen helyes”.

- Ya, ShiWon-ah! - szólt oda Shiwon barátja Yixuan, aki szintén Kínából jött, de elsőtől kezdve a sulinkba jár és a baráti társaságunkhoz tartozik. - Ha jól tudom, neked van pasid! - mondta fenyegetőzön.

- Most mit vársz? Friss hús. - viccelődött Seungyeon, de a mosoly mögött frusztrációt véltem felfedezni rajta. A bulim óta ilyen, bár fogalmam sem volt, hogy miért változott meg ennyire.

Kidugtam rá a nyelvem, majd újra visszanéztem az újonnan érkezett diákra, aki éppen engem vizslatot nagy szemeivel.

- Szia! - ment oda hozzá a szünetben Shiwon. - Nincs kedved eljönni velünk hétvégén moziba?

- Mozi? - tűnt fel hirtelen Yixuan. - Te most randira hívod?

- Nyugalom, gondoltam csatlakozhatna hozzánk, mellesleg... - a következő sorokat már súgta a barátja fülébe Shiwon. - ...SunJi-nak bejön... - ennyit értettem belőle.

- Yaaa! - csapok a határa. - Miket beszélsz?

- Miért is ne? Minél többen vagyunk, annál jobb. - csatlakozott Seungyeon is, bár a megszokott jókedve elhomályosulni látszott. - Mellesleg mindannyian beszélünk kínaiul.

- Csak ti. - helyesbítek, majd odafordultok a barátainkhoz, hogy bemutassam őket. - Ő Yibo, szintén kínai és SungJoo, ő kinn élt egy ideig. Azt hiszem... otthonosan érezheted magad... - mosolyogok rá, mire ő viszonozza ezt a gesztust. Istenem, de szép a mosolya. - gondolom magamban. Lopva Seungyeon-ra pillantok, aki látszólag éppen valami viccet mesél Yixuannak, de pár pillanattal később egy szó nélkül elmegy. Nem tudom, hogy most bemesélem-e magamnak, de a szülinapom óta valami bántja a lelkét, néha elfeledkezik az idétlen, vihogó önmagáról és elmélázik valamin, amit azóta sem osztott meg velem. Lehet szerelmes? - ötlött fel bennem hirtelen. Ki lehet az?

- Akkor ötkor? - könyökölt oldalba ShiWon.

- Mi? Mi? - rázódtam vissza a valóságba. - Ötkor mozi?

- I-genn. - emelgette a szemöldökét.

- Hova lett Seungyeon? - nézett körbe Yibo. - Az előbb még itt volt. Történt valami? Mostanában elég furcsán viselkedik.

- Ugye? Én is észrevettem. - értettem egyet hevesen. Akkor nem csak bemeséltem magamnak a változást.

- Te vagy a legjobb barátja, miért nem kérdezel rá? - kérdi SungJoo.

- Lehet van csaja! - vágja rá Yibo. - Lehet szerelmes! - mosolyog önfeledten. - Nem is ártana már, a lányok azt hiszik, hogy veled jár, hiszen mindig együtt vagytok. Semmi esélye így becsajozni. - mutogat rám.

- Dehát...mindenki tudja, hogy csak barátok vagyunk. - csapok egyet a baseball sapkájára.

To Be Continued.... 

Dancing for your Love (Lay One Shot)

A próbateremben voltál, ahogy minden csütörtökön, most is tátott szájjal figyelted, ahogy az a valaki teljes odaadással mozog a zene ritmusára. Tulajdonképen miatta voltál ott, minden áldott héten.  Nem győzted falni létének gyönyörű látványát, ahogyan kígyó módjára vonaglott a tükör előtt, szinte teljesen megfeledkezve a mögötte álló gyakornokokról, akik azért járnak erre az órára, hogy elsajátítsák a tánc rejtelmeit. Mikor végre leállt a zene, Ő csillogó homlokkal, a sok mozgástól kimerülve fordult a többiek és egyben feléd.

- Ezt fogjuk megtanulni a következő két hónapban, remélem felkészültetek. - mosolygott elbűvölően.

- De ez nehéz! - vinnyogott valaki a sarokból.

- Igen, az, de ha sikerül egyszerre mozognotok, nagyon jól fog kinézni, ígérem. Most vége az órának! - hajolt meg előttetek, mire kissé fáziskésésben, de te is leutánoztad a mozdulatot.

Úgy gondoltad itt a megfelelő pillanat, hogy felhívd magadra a figyelmét. Bár sokszor mosolygott rád a próbák alatt, néha már szinte feltűnő volt, hogy a javítások során hosszan elidőzött nálad, mikor a barátnőd szerint nem volt olyan sok hiba a mozdulatsorodban.

Nem voltál biztos a szándékaiban, mert sose hívott még el sehova, mégis olyan jeleket küldözgetett feléd, hogy elkezdted megkedvelni. Már rég abbahagytad volna az egészet, ha Ő nem lett volna ott.

- Lay sunbae-nim! - szólítottad halkan, mikor már megbizonyosodtál arról, hogy mindenki elhagyta a termet.

- Oh, ________-ah! - nézett rád meglepetten, még a pakolászást is abbahagyta. Csillogó szemei viszont megakadályoztak a gondolkodásban, hirtelen el is felejtetted, hogy mit  akartál mondani, ezért olyan dolgot tettél kínodban, amit sosem gondoltál volna, hogy meg mered tenni. 

Lábujjhegyre álltál és...arcon pusziltad.

Olyan gyorsan történt, hogy mielőtt felfoghattátok volna a dolgokat, te már ijedten a szádra csaptál és esze-veszetten rohantál ki az épületből. Nem vártad meg, hogy mi lesz Lay-nek a reakciója, annyit láttál csak, hogy megszólalni se bírt az őt ért sokktól. 

Nem hagytad el rögtön az épület területét, bebújtál egy bokorba és onnan figyelted, mikor és milyen arckifejezéssel távozik Lay.

- Hova tettem a kulcsomat? - kérdezte buta tekintettel maga elé meredve. Akár egy elveszett bárány, még mindig sokk alatt volt, annyira, hogy a keresett tárgyat ki is ejtette a kezéből, de így legalább végre rájött, hogy a kulcsot a kezében szorongatta.

- Ahh, megvan! - örült meg a tárgynak, mint egy kisgyerek. 

- Annyira aranyos. - gondoltad magadban.

A telefonja elkezdett csörögni, mire ő nagy nehezen előbányázta a táskájából.

- Baek? Baek! - kezdte izgatottan. - Nem fogod elhinni, hogy mi történt velem az imént... – kezdett bele a sztorijába teljes beleéléssel.

Az a mosoly, ami akkor szétterült az arcán, és látszani engedték az aranyos kis gödröcskéit elég volt ahhoz, hogy bebizonyosodjon számodra... tetszel neki, csak meg kell adni neki a megfelelő löketet.

Másnap, félve léptél be a próbaterembe. Sőt…először el sem akartál menni, de végül a barátnőd meggyőzött, hogy ha most elmenekülsz, nem lesz semmi a dologból.

Lopva Lay-re pillantottál, aki éppen a magnóba tette a cd-t, de valahogy megérezte pillantásodat és rád nézett. Arcod azon nyomban paradicsom-vörössé vált, majd elkaptad a tekinteted és lehajoltál bekötni a cipődet. Igyekeztél úgy tenni egész próba alatt, mintha tegnap semmi se történt volna köztetek.

- Az előadásban, lesz egy páros rész is, akiknek a résztvevőit én fogom majd kiválasztani. – mondta Lay. – Most pedig tartsunk egy kis meghallgatást.

Mindenki meglepetten nézett a tánctanárra, csak a te tekinteted volt ijedt. Nem mertél kiállni mindenki elé, főleg Lay elé nem.

- Freestyle. – suttogta Lay, majd intett az első embernek, hogy lépjen előre és táncoljon el vele egy páros, freestyle táncot.

A következő kör viszont a tied volt. Lay nem intett, hanem a neveden szólított, majd kezét nyújtotta feléd. Először vonakodtál hozzáérni, féltél, hogy beégsz az egész csoport előtt, hiszen érezted belül, hogy ég az arcod, és hirtelen nagyon meleged lett. Tenyered és egész tested izzadni kezdett, pedig még el sem kezdted a táncot.

Viszont mikor elkezdődött a zene, igyekeztél elfelejteni mindent, csak a ritmusra koncentrálni. Ez sikeresen elfeledtette a kínos pillanataidat Lay-el és tudtad, hogy egy dolog van amivel biztosan le lehet venni a lábáról. Az pedig a beleélés, a táncot illetően. Ezért igyekeztél úgy táncolni, mintha senki nem lenne rajtatok kívül a teremben. Különös módon Lay előre látta az mozdulataidat, így gondolkodás nélkül tudott azonosulni és együtt mozogni veled. 

Mikor már épp vége lett volna a zenének és a koreográfiádnak, Lay hirtelen magához húzott és kezei beletúrtak nedves hajadba. Olyan közel húzta fejedet az ő arcához, hogy szátok szinte súrolta egymást. Ez volt az előadás végpóza. – gondolta Lay, viszont te annyira meg voltál lepve, hogy nagy szemekkel bámultál rá és egymáshoz simuló testetekre. Ismét zavarba jöttél, ugyanakkor a gyomrod összeugrott az izgalomtól. Boldog voltál, hogy ilyen közel húzott magához, ennyi ember előtt. 

A teremben csend honolt, mindenki elképedve bámult rátok. Lay óvatosan elengedett, majd idegesen megköszörülte a torkát.

-  A mai próbának vége, hazamehettek. – hajolt meg, majd szemeit ide-oda kapkodva, zavartan ellépett tőled.

~~~

- Oh, megijesztettél! – nézett rád halálra vált képpel és szívéhez kapó kézzel Lay, mikor kilépett az épületből és te hirtelen ott teremtél előtte.

- Sunbae-nim! – kezdted pajkos hangnemben. – Nem szeretnél mondani nekem valamit? – próbálkoztál, hátha elmagyarázza mi történt az imént a próbán.

Lay olyan zavarba jött, mint még soha. Idegesen elkezdte rágni szája szélét, majd megvakargatta a tarkóját.

- Én…nos…igazából… - kezdett el dadogni. – Ya! – ocsúdott fel. - Ha már itt tartunk, mi volt az tegnap? – halkult el a mondat végén. Olyan aranyos volt, mint egy ártatlan kis paci.

Te viszont nem szóltál egy szót sem, csak szélesen rámosolyogtál és magadhoz húztad. Abban az ölelésben minden érzelmed benne volt, minden eltitkolt pillanat, amikor rá gondoltál, minden kis titok amit szerettél volna megosztani vele. 

Különös módon Lay azon nyomban megértette, majd viszonozta az ölelést és elkuncogta magát.

- Most már értem. – suttogta a nyakadba. – Mindent értek.

- Már én is. – nevettél, majd még szorosabban elkezdted ölelni.

LET THIS DIE! (VIXX Leo&N one shot)

Leo&Hakyeon  One Shot

A szíved hevesebben kezdett el dobogni, amint megláttad azt a bizonyos személyt a bárpultnál. Mielőtt elindultál otthonról, eszedbe sem jutott, hogy össze fogsz vele futni ezen a helyen. Ahol minden elkezdődött. Egy éve nem is gondoltad, hogy pont egy bárban fogod megtalálni azt a személyt, akivel örök életedben együtt akarnál maradni, hiszen az emberek többsége azért jár ilyen helyekre, hogy ismerkedjen és flörtöljön. Te sem voltál ez alól kivétel, ahogy Leo sem. Mégis aznap, mikor először megpillantottátok egymást, rögtön tudtátok, hogy ez nem csak egy pillanatnyi fellángolás, hanem valódi.

Akkor mégis miért lett vége? – kérdezted magadtól, majd visszabújtál az ajtó mögé, ahol nem láthat meg. Nem lenne kedvező, ha megpillantana egy másik férfival, aki történetesen a legjobb barátja volt, még mielőtt kiderült a félrelépésed. Hakyeon, Leo gyerekkori jó barátja volt addig, amíg te fel nem tűntél és tönkre nem tettél mindent. Ostoba voltál, hogy engedtél Hakyeonnak, mégis volt valami oka annak, hogy sikerült –akár egy alkalomra is- elcsábítania szerelmedtől. Mikor Leo megtudta, hogy megcsaltad nagy balhét csapott, Hakyeon és te sem úsztad meg egy-két kék folt nélkül, de nem nehezteltél rá, megérdemeltétek. Miután Leo lenyugodott, fogta a cuccait és elhagyott. Azóta nem is beszéltél vele, bár rengetegszer üzentél neki, leveleid és hívásaid néma gazdára találtak. Tudtad, hogy el sem olvassa és hallgatja meg az üzeneteidet. Hiába próbáltad helyre hozni, Leo hajthatatlan volt.

- Mindjárt jövök, csak leparkolok a kocsival. – mondta Hakyeon, majd ott hagyott a bárban egyedül.

Ez egy megfelelő alkalom lenne, hogy beszélgess vele. Nagyon kíváncsi voltál, hogyan éli azóta az életet, bár elnézve az előtte tornyosuló sörös üvegeket, nem tűnt túl derültnek. Maga alatt volt, ahogyan te is, de neked ott volt Hakyeon, akit ugyan kedveltél, ezért csillapítani tudta szomorúságodat, de nem tudta megadni azt, amire vágytál. Nem voltál szerelmes belé, nem érezted azt a fajta vibrálást, mint Leo-nál. Leo volt az egyetlen, akivel felhőtlenül boldog voltál, az egyetlen, aki megértett téged, és te mégis…elszalasztottad. Hagytad elmenni.

Lassan felé sétáltál, majd leültél egy helyet kihagyva mellé. Hiába fürkészted arcát hosszasan, Leo nem nézett rád, bár volt egy sejtésed, hogy észre vett. Hiszen ki az, aki nem nézi meg azt, aki leül mellé egy bárban.

Végül több perc bambulás után Leo végre felemelte a fejét és rád nézett. Szemében nem lehetett látni mást, csak szomorúságot, keserűséget.

- Szia! – emelted fel a kezedet félénken, majd egy erőltetett mosolyt villantottál, de magad érezted rosszul amiatt, hogy milyen hamis is ez a mosoly. Igazából sírni lett volna kedved, azt akartad, hogy átöleljen és megvigasztaljon, hogy azt mondja: „Minden rendben”, hogy megbocsát. De ehelyett elfordította a fejét, majd az üvegét levágta a pultra, ami következtében ugrottál egyet ijedtedben. Leo nem mondott semmit, csak úgy mint anno, most is fogta magát és elment.

Te viszont ezúttal nem hagytad annyiban, követted. Olyan helyen voltatok, ahol jelenleg nem tartózkodott senki, csak ketten álltatok a sötét folyosón. Leo megtorpant, amint megérintetted a kezét. Olyan régóta nem érezhetted finom kezeinek érintését, hogy akaratlanul is elmosolyodtál az érzésre, amit kiváltott belőled.

- Beszéljük meg! – motyogtad. Leo viszont kirántotta kezét a szorításodból és indult volna tovább, de te elé szaladtál és elálltad az útját. Nem engedheted el! Ezúttal nem!

 

Leo végre rád nézett, gyönyörűen metszett szemeiből alig látszódott valami, hiszen pillái alól figyelte gondterhelt arcodat. Majd egyszer csak fejével közeledni kezdett. Nem csak a feje, de a teste is közel került a tiedéhez, már azt hitted, hogy meg akar ölelni, miközben megcsókol, de hideg zuhanyként ért a cselekedete, mikor finoman arrébb tolt az útból és belépett a liftbe, ezzel ott hagyva téged egyedül, könnyek között.

Tényleg…végleg vége? – szipogtál. Nem akartad elhinni, hogy így ott hagyott, még csak beszélni sem tudtál vele, még csak megmagyarázni sem tudtad. Nem tudtad neki elmondani, hogy még mindig szereted és hogy vele szeretnél lenni.

-         ___________! – szólított Hakyeon, s amint megpillantotta arckifejezésedet rögtön megértette.

-         Találkoztam vele visszafelé jövet. – mondta halkan. – Felejtsd már el! – hangja ingerültté vált.

-         Hogyan felejthetném el? – kezdtél el kiabálni kétségbeesetten.

-         Én vagyok a pasid, elfelejtetted? Miattam hagytad ott!

-         Ő hagyott ott engem. Miattad!!! – vitatkoztál.

Hakyeon arca vörössé vált, annyira felidegesítette a dolog. Ugyan tudtad, hogy még mindig szereti a legjobb barátját, de azt nem volt hajlandó nézni, hogy te sírsz miatta.

Hakyeon durván megragadta a kezed, majd kihúzott a bárból, egy olyan utcába, ahol nem járkált senki, csak ketten voltatok. Pár percnyi néma csendre volt szüksége, hogy eléggé lenyugodjon ahhoz, hogy beszélni tudjon.

-         Te az én nőm vagy! – mondta követelőzően.

-         És az, hogy mit érzek, nem fontos? – kérdezted.

-         Te engem szeretsz! Ha nem így lenne, nem kerestél volna fel sírva akkor, mikor összevesztél vele.

-         Veszekedtünk. Na és? Minden párnál előfordul. De te kihasználtad a helyzetet. Ne érts félre, nem egyedül a te hibád, én is hibás vagyok, de… ez mind nem történt volna meg, ha akkor ellöksz magadtól.

Erre Hakyeon annyira felhúzta magát, hogy megragadta a derekadat és nyakadnál fogva arra kényszerített, hogy megcsókold. Nem akartad, utáltad, ha ilyen agresszív volt, végül mégis hagytad, hogy ajkaival a tiedet falja, dühösen, ingerülten, ahogy mindig is szokta, ha felidegesíted.

-         Ő elengedett. – suttogta, miután elhúzódott. – Hagyta, hogy hozzám szaladj. Az ő hibája. Nem a miénk. Én sose engednélek el!

-         Sajnálom. – mondtad neki őszintén, teljes szívedből. – Hagyjuk ezt abba. Nem számít mennyit szenvedek, de vissza fogom szerezni. Szeretem őt! – engedted el Hakyeon kezét majd ott hagytad úgy, mint ahogyan Leo hagyott ott téged.

Nem akartál tovább csendben maradni, azt akartad, hogy ismét veszekedjetek úgy, mint régen, amikor még voltatok egymásnak ’valakik’. Nem akartad, hogy úgy kezeljen, mint egy idegent, akihez egy szót sem szól.

Ezért fogtad magad és a háza felé vetted az irányt. Nem gondolkodtál sokáig, becsengettél.

Mikor Leo kinyitotta az ajtót, meglepett tekintettel nézett rád, szinte sokkot kapott, annyira nem számított a látogatásodra. Mikor magához tért, ismét rideggé vált az arca.

-         Mit keresel itt? – kért számon.

-         Azért jöttem, hogy elmondjam…sajnálom. – mondtad, miközben eleredtek a könnyeid és az eső is. De az sem érdekelt, hogy elázol. Ezt mindenképpen el akartad mondani neki. – Tudom, hogy hibáztam, meg is érdemlem, hogy haragudj, de…én…szeretlek. Nem akarlak elveszíteni. – nem mertél ránézni, féltél a reakciójától. Ami azt illeti okkal tetted. Leo fújtatott egy nagyot, majd megfogta a kilincset.

-         Menj haza. – mondta fáradtan és becsukta előtted az ajtót.

-         Yaaa! – kiáltottad csurom vizesen, miközben az ajtót csapdostad. – Szeretlek, te idióta! – hisztiztél, de az ajtó akkor sem nyílt ki. – Nem elég ennyi? – csuklott el a hangod.

Fel kell adnod, __________. – mondtad magadnak.

Nem fog megbocsátani... – negyed óra múlva elhagytad a lakását, majd elindultál valamerre. Az nem érdekelt, hova lyukadsz ki, csak mentél, miközben az emberek mind esernyővel rohangáltak, te bőrig ázva, könnyes szemmel, lassú léptekkel meneteltél egy ismeretlen cél felé.

Úgy érezted soha az életben nem lehetsz már boldog, hiszen az akit szerettél hallani sem akar rólad.

Komolyan azt hitted, hogy meg fog bocsátani?

Hiszen megcsaltad, TE hülye! – ütögetted a fejed mérgedben.

-         _________! – kiáltott valaki utánad, de mikor hátra fordultál, egy mellkas csapódott a tiedhez és két erős kar ölelt át. Nem kellett ránézned ahhoz, hogy megtudd ki az. Leo nyakad hajlatába fúrta az arcát, majd pár perc múlva elhúzódott és a szemedbe nézett.

-         Szeretlek, _________! – mondta csillogó szemekkel. Nem tudtad elhinni.

-         Meg…megbocsátasz? – dadogtad.

- Meg. – mosolygott aranyosan, majd két keze közé fogta az arcodat és megcsókolt olyan édesen, hogy beleremegett a gyomrod, még az eső el is állt, majd a nap beragyogta a környéket, köztük a te szívedet is. Boldog voltál, hogy a karjaiban lehetsz, hogy csókolhatod. 

Don't Leave Me again! (Baekhyun 1shot)

- Baekhyun-ssi! Megtennéd, hogy egy kicsit oldalra fordulsz? - kérdezte a EXO főénekesétől a fényképész. Épp a legújabb albumuk fotóit készítettük, de mivel a fiúk alig egy évesek, ezért nem ment zökkenőmentesen az ügy. Én, mint stylist tudom ezt a legjobban, a menedzsereken kívül.

A többiekkel még úgy ahogy kijövök, de Byun Baekhyun valami okból kifolyólag nem kedvel engem. Igazából tudom az okát, csak nem akartam magamnak beismerni.

Három évvel ezelőtt Ő és Én boldog párt alkottunk, legalábbis valami olyasmit.  Már régóta kedveltük egymást és egy ideig jártunk is - már ha azt annak lehetett nevezni, de a családom és én is úgy döntöttünk, hogy elmegyek külföldre, divatszakmát tanulni. Most visszatértem és stylistként dolgozom az SM Entertainmentnél, szerencsétlenségemre éppen az EXO-hoz kerültem. Bár ahhoz, hogy titokban tudjuk tartani a 'volt' kapcsolatunkat, ahhoz el kellett határoznom magam és megpróbálni elfelejteni a múltban történt dolgokat. 

Nagyon nehéz volt elhagynom, de akkoriban csak a karrieremre tudtam koncentrálni. Ha akkor nem mentem volna ki, akkor most nem lenne állásom. Fogalmam sem volt, hogy Baekhyun mennyit gondolt rám, szenvedett-e egyáltalán, csak azt tudom, hogy én minden nap sírtam utána. Még most is sírok, mikor durva hangnemmel hozzám szól. A többiek is meglepetten néznek rá és nem értik durvaságának okát. Ahogy láttam rajta, ő sem szeretne visszaemlékezni a régi időkre.

- Ez így akkor sem lesz jó. - morgott az orra alatt, mikor ráadtam az új szettet. Nem értettem, hogy mi nem tetszik neki, jól nézett ki, minden egyes ruhadarab a helyén volt, minden egyes kiegészítő illet a stílushoz.

- Mi az, ami nem tetszik? - kérdeztem közömbösen, de közben nem néztem a szemébe. Az utóbbi időben ezt tettem, egyszerűen szégyelltem magam, hisz tudtam, hogy nagyon megbántottam és búcsú nélkül képes voltam elhagyni.  Mély sebet ejthettem rajta, ezt beismerem.

- Az, hogy amióta vissza jöttél úgy kezelsz, mint egy idegent. - rivallt rám. Ez nem volt jellemző rá, neki mindig is életvidám és kedves természete volt, ritkán vált agresszívvá vagy dühössé. Tényleg ennyire megváltozott volna három év alatt?

- Te egy idol vagy, én pedig a stylistod, az alkalmazottad . - mondtam, de most is másfelé néztem. - Az a dolgom, hogy öltöztesselek, semmi több. - mondtam határozottan és felemeltem a fejem. Arca dühös volt, a levegőt is hangosan vette, szép szemei a réginél sötétebb barnán csillogtak, vagy lehet csak a dühtől tűnt feketének.

- Gyere velem! - ragadt karon, majd maga után húzott ki az öltözőből, a díszletek mögé. Ott nekivágott a falnak, úgy, hogy a lélegzetem is elállt egy rövid ideig. Meglepődtem hevességén, hova tűnt az a fiú akit ismertem?

- Miért nem hívtál? - kérdezte idegesen, de próbálta visszafogni a hangerőt. - Miért tűntél el olyan hirtelen, úgy hogy még elbúcsúzni sem volt időd? Vagy nem is állt szándékodban? - kérdezte gúnyosan.  - Talán így akartál lerázni?

Fájtak a szavai. Miért gondolja azt, hogy meg akartam szabadulni tőle, mikor oly annyira szerettem, jobban mint a családomat.

- Nem érdemes már a múlton rágódni. - próbáltam állni a sarat, de csak nagy erőfeszítések árán sikerült benn tartanom a könnyeimet.

- Számodra lehet nem jelentett semmit, de én nekem te voltál a mindenem! - a fejem mellett mérgében behúzott egyet a falnak, mire megszeppenve kaptam tekintetemet meggyötört arcára. Szemei csillogtak a szabadulni akaró könnyektől. Akkor nem bírtam tovább és én is pityeregni kezdtem.

- Az az idő lezárult. Már mindketten új életet kezdtünk. Te idol vagy és most forgatjátok az új klipeteket, úgyhogy vissza kéne menni... - nem sikerült kiszabadulnom, mert visszalökött a falhoz.

- Ennyivel le akarod rendezni? - kérdezte cinikus mosollyal. Még így dühösen is gyönyörű volt, bármit csinált, sminkkel, smink nélkül, vidáman, szomorúan, dühösen...mindenhogy lenyűgözött. Még mindig szerettem. A szívem zakatolni kezdett mikor közelebb hajolt és megéreztem édes leheletét a számon.

- Mit érzel most? - suttogott, de tekintetét még mindig az arcomon legeltette, bár félig lehunyt szemhéjjal.

Mit érzek? Izgatottságot, de félelmet is. Félek, hogy ez az egész csak egy álom és igazából nem érinthetem meg selymes bőrét, amely az évek során semmit sem változott, még mindig ugyanolyan sima és kellemes tapintású volt, mint régen.

Gondolkodás nélkül felemeltem a kezem és tenyeremet végighúztam jobb arcféltekén, mire vonásai meglazultak, pupillái kitágultak és az enyémeket kezdték el keresni.

- Hiányoztál. - bukott ki belőlem, de még mielőtt elhúzódhattam volna, ő megragadta a derekamat és ismét elhúzott valahova, azt hiszem egy másik öltözőbe, majd kulcsra zárta az ajtót.

- Azt hiszem ki kell engesztelned. - jött felém vészjósló mosollyal. Ismertem ezt a féle mosolyt, ilyenkor perverz gondolatok jártak a fejében, de jelen esetben nem bántam. Sőt...akartam, hiszem olyan régóta nem érinthettem meg és olyan régóta nem érezhettem forró száját az enyémen.

Úgy esett nekem, hogy az elmúlt három év minden fájdalmát rám zúdította, olyan heves és durva volt, mint egy vadállat. De megérdemeltem, őszintén...örültem, hogy rajtam vezeti le a feszültséget, mintha valaki másnál keresne megnyugvást.

Alig telt egy percbe, mire mindketten alsóneműben álltunk egymás előtt, Baek kezei bejárták az egész testem, szinte felperzselődött a bőröm ott, ahol megérintett. 

- Nem engedlek el soha többé! – lihegte a fülembe, miközben egyik ujját óvatosan bele helyezte nedves nyílásomba. Levegőt is alig kaptam, annyira hiányzott ez az érzés, az ő ujjai, szája, érintése, annyi ideig voltunk távol egymástól, annyit gyötrődtünk magányosan, hogy ez a rövidnek tűnő pillanat, mikor testünk eggyé válik az egyik legértékesebb pillanataim közé fog tartozni. 

Mikor belém helyezte merev férfiasságát, felkiáltottam, de Baekhyun szép kezével befogta a számat, hiszen nem lett volna kedvező, ha a dolgozók és nem utolsó sorban a banda tagjai meghallanák a nyögdécseléseinket, és elkezdenék keresni Baekhyun-t.

Nem tartott sokáig, mégis úgy éreztem a fellegekben lebegek, azzal a személlyel, akit mindennél jobban szeretek.

- Végre hozzád bújhatok. – fülemet mellkasához nyomtam és hallgattam ritmusosan gyorsan verő szívverését, miközben szorosan magához ölelt.

- Ha megint le mersz lépni, megtalállak és …. – nyomott egy durva csókot a homlokomra.

- Nem megyek sehova.  – jelentettem ki határozottan. – Ezúttal nem. 

- Helyes. – mosolygott rád angyalian. – Nos akkor… megkérhetlek, hogy… újra rám adnád a ruhákat? – kuncogott. – Nemsokára az én köröm jön.

Bo Peep, bo peep (Baekhyun 1shot)

Baekhyun oneshot

- Ezt most komolyan gondolod? - vágtam a fejéhez egy párnát. - Már megint képes vagy itt hagyni, egyedül? Hát semmit nem jelentek neked? - kiabáltam torkom szakadtából.

- Bébi... - Baekhyun hangja nyugodt maradt, sőt még egy csábos vigyort is felém villantott. Nem vett komolyan, ezúttal sem. - Tudod, hogy ez nem így van...

- Hallgass! - röpült felé még egy párna, amit ezúttal elkapott, majd nem túl erősen vissza is dobott. 

- Te...te most komolyan megdobtál? - ámultam el, majd a harmadik párna kiesett a kezemből. 

- Mit szeretnél...mivel dobjalak még meg...? - közeledett felém pajkos fél vigyorral, amitől hátrálni kezdtem. Mivel a fal mögöttem akadálynak számított a további menekülésben, megkerültem Baekhyun-t és elé álltam.

- Ne gyere közelebb! - tartottam a kezeimet védekezően magam elé. - Megbánod!

- Hm... - mért végig, majd szexuálisan végignyalta nyelvével a száját. Úristen! Ne csinálja ezt! - nyeltem egy nagyot kínomban. - Mi lesz a büntetésem?

A kezem gyengéden csattant az arcán, amin először meglepődött, majd szólásra nyitotta volna a száját, de én megelőztem.

- Mennem kell, megengedtem a fürdővizet. - elszökni viszont már nem tudtam.

Baekhyun megragadta a karom és erőteljesen nekivágott a falnak, amiért fel is jajdultam, de mikor megéreztem vad ajkait az enyémen, rögtön el is felejtettem a fájdalmaimat és átvette az érzést valami más. Vágy.

- Ugye tudod, hogy ezt duplán kapod vissza? - mosolygott Baekhyun két heves csók között. Nem bántam. Felőlem tízszeresét is visszaadhatja, sosem telnék be vele.

Baekhyun szinte letépte a topomat és a kis nadrágomat, majd azon nyomban felfedező útra indul szájával meztelen testemen. Felnyögtem az élvezettől mikor a legérzékenyebb pontomhoz ért. Nem hatolt be, hanem végignyalta mellemet, majd a nyakamat és újra vad csókban forrtunk össze. Nagy kezei belemarkoltak a fenekembe, miközben én kicsatoltam az övét és letoltam a nadrágját, majd felhúztam a pólóját. Miután befejezte hátsó felem kényeztetését, kibújt a felsőjéből, így megcsodálhattam a mellkasát. Nem volt olyan izmos, de engem így is hihetetlen lázba hozott. Apró, forró puszikkal leptem el melleit, majd rátértem a nyakára és ott kezdtem el szívogatni a bőrt. Közben oldalát markolásztam, ugyanis hosszú, ujjaival kiszorította belőlem a levegőt. Mindig is imádtam mikor hosszú ujjaival tevékenykedett, olyan extázisba tudott hozni, vele, hogy szinte azonnal elmentem. Most is így történt. Miközben nyakamat csókolgatta, én felkiáltottam és elélveztem keze felett. 

- Gyönyörű vagy... - simogatta meg az arcomat, majd megfordított és  erősen nekinyomott a falnak. Mikor megéreztem csípőjét a fenekemhez nyomódni, ismét elállt a lélegzetem. Erekciója már ki akart szabadulni, de a boxere még mindig elállt az utat.

- Azt mondtad, hogy megengedted a fürdővizet, hm? - suttogta kéjesen a fülembe, mire csak bólintani tudtam. - Tökéletes. - kuncogott fel huncutul, majd beleharapott a fülembe és ismét maga felé fordított. Csillogó szemei tükrözték a vágyait, annyira vágyott ő is arra, hogy végre együtt legyünk. 

Hirtelen felugrottam rá, majd hagytam, hogy bevigyen a fürdőbe. Belehelyezett a vízbe és egy szempillantás alatt elröpült az alsógatyája, a szoba másik végébe. 

Úgy támadott le, hogy reagálni sem volt időm. Széttártam lábaimat és hagytam, hogy közé helyezkedjen, miközben erőteljesen beletúrtam vizes kezemmel a hajába. 

Iszonyat szexi volt.

Hüvelykujjammal végigsimítottam gyönyörű ajkain, ami csak még jobban lázba hozott minket.

- Szeretlek. - vigyorogtam én is pajkosan, majd körbefontam lábaimat a dereka körül és behúztam a vízbe. Az arcomat szinte ellepte a víz, de nem bántam.

- Gyere feljebb, nem szeretném ha megfulladnál, miközben szeretkezünk... - nevetett önfeledten, majd feljebb húzott és nyelvével már keresni is kezdte az enyémet. Olyan heves volt, hogy úgy éreztem fel akar falni. 

- Ah...ne tökölj már... - nyögtem fel hangosan, majd ismét hajába túrtam.

- Még mindig én diktálom a tempót bébi... - még jobban beférkőzött a combjaim közé, majd mikor megéreztem merev férfiasságát magamban, hangosan felkiáltottam és elkezdtem a hátát karmolászni. Baekhyun nem volt gyengéd, de nem is bántam. Ez egy dühből és felhevültségből származó szex volt, ami...a legjobb.

 

Olyan gyorsan kezdett el mozogni bennem, hogy már fájt a fejem a sok ütéstől, de mikor észre vette, a fejem alá tette a kezét, hogy inkább annak ütődjek. Olyan figyelmes volt. 

- Ne haragudj bébi... - lihegett a fülembe.

- Umpff.... - csak ennyit bírtam kinyögni, mert a következő pillanatban már élveztem is.

Baekhyun nem sokkal utána követett és együtt lovagoltuk meg a gyönyör hullámait. Én azonban nem hagytam annyiban, kibújtam alóla és fölé kerekedtem.

- Most én jövök... - gyűrtem magam alá szerelmemet, amin meg is lepődött.

- Hát...hajrá! - villantotta rám huncut mosolyát.

Nedves hajam mellemre tapadt, és észre vettem, hogy Baekhyun figyelmét ez nagyon leköti.

- Örülök, hogy tetszik a látvány... - kuncogtam, majd átkaroltam felsőtestét, alsó felem és bal kezem  segítségével pedig ráültem férfiasságára. Egymás szájába nyögtünk, s mikor csípőmet előrelöktem, Baekhyun hirtelen odakapott a fenekemhez és még erősebben mozgatni kezdett.

Ez történt minden egyes veszekedésünk után. Mindig, mikor úgy éreztem keveset foglalkozik velem, kicsaptam a balhét, és azután már képtelen volt elmenni bárhova is. Tudtam, hogy önző vagyok, de annyira szerettem, hogy képtelen voltam egy hosszú, fárasztó nap után nem vele tölteni az estét. Karjai biztonságot és megnyugvást jelentettek számomra, meleg mosolya pedig elrepített egy teljesen más világba, egy olyanba, ahol csak ketten léteztünk. 

Jealousy (Baekhyun one shot)

BaekHyun one shot

Autogram-osztogatás.

De nem akárki autogramosztogatásán voltam, hanem az Exo-s Baekhyun-én, a barátomén....

Csak álltam és néztem, ahogyan szerelmem mosolyogva, minden egyes rajongónak ad egy papírt az aláírásával együtt. 

- Olyan gyönyörű... - gondoltam, majd elmosolyodtam, mert büszkeséggel töltött el az a tény, hogy Őt magamnak tudhattam. Már egy éve voltunk együtt, de minden egyes vele töltött perc maga volt a Mennyország. Bár nem volt annyi ideje rám, mint szerettem volna, de láttam rajta, hogy nagyon próbálkozik az idejének beosztásával és volt, hogy több napig nem is aludt, mert inkább velem akart lenni. Nagyon szerettem. De megvan az ára annak, ha valakit nagyon szeretsz.

Féltékenység.

Ez az egy szó, rengeteg mindent foglal magában, a legkisebb érintésektől, a nyilvánvaló megmozdulásokig.

Szívem görcsbe rándult, mikor megláttam, hogy az egyik idol lány hevesen átöleli Baekhyun-t, miközben elköszöntek a rajongóktól. A barátom pedig készségesen visszaölelt. 

Nem bírtam tovább nézni és elfordultam, majd szélsebesen elindultam a kijárat felé. 

- _____________! - kiáltott utánam valaki. Baekhyun volt az, de nekem volt kedvem megállni. Igyekezve próbáltam minél előbb eltűntetni az arcomon lefolyó könnyeket.

- Kicsim...! - ragadta meg a kezem, majd maga felé fordított. Aggódó arckifejezésével találtam szemben magam.

Most miért vág ilyen fejet? - kérdeztem némán. - Nem tudja, hogy mi a bajom?

- Kicsim... - törölte le könnyeim maradványait az arcomról. - Mi a baj? Mi történt, hogy ilyen hirtelen elszöksz?

Kínomban elnevettem magam.

- Ez most komoly? - kérdeztem tőle cinikusan.

Egy perc néma csönd, majd megvakarta a tarkóját és mikor rájött, felnevetett.

- Oh...ugye nem azért vagy kiakadva, mert Sunbae megölelt? - fogta meg mind két kezével a karomat. - Hm?

- Nem. - ráztam le magamról. - Azért mert TE visszaöleltél... nem is akárhogy... - potyogtak ismét a könnyeim. - Figyelj...én...nem akarom ezt érezni és nem is szeretnélek ezzel fárasztani, de...ezt az érzést nem bírom magamba folytani. Nagyon sok minden más megy, de ez nem... - bukott ki belőlem az őszinteség. - Elviselem, hogy alig tudunk egy nap pár órát eltölteni együtt, azt is, hogy más lányokra kell mosolyognod, azt, hogy ha megkérdezik, hogy kik az ideális nőtípusaid, azt mondod, hogy a rajongók...de... - nyeltem egy nagyot. - Nem bírom azt, hogy olyan csillogó tekintettel nézel egyes nőkre, amellyel... azt hittem, hogy csak engem nézel...

- Baby... - ölelt meg szorosan. - Tudod, hogy csak te létezel számomra, mint nő... - simogatta a fejem. - Miért nem hiszed már el, hogy te semmivel sem vagy kevesebb, mint az idolok, vagy más nő... hm? - nézett rám édes, huncut szemeivel. Annyira szerettem, mikor így nézett. A szemei mindig mosolyogtak, volt benne valami rejtett huncutság, ami elbűvölte az embereket. 

- Szeretlek, kicsim... - nyomott egy gyors csókot a számra. - És ha megvársz meg is mutatom, hogy mennyire szeretlek... - emelgette a szemöldökét.

- Perverz disznó... - ütöttem meg a mellkasát, mire elnevette magát. 

- Öt perc. - bizonygatta azzal, hogy mind két kezét védekezően maga elé emelte. - Csak öt percet adj és a tiéd vagyok... - nyalta körbe a száját.

- Szavadon foglak... - vigyorogtam. - Siess!

Úgy rontottunk be a lakásomba, hogy valószínű a szomszédok azt hitték, hogy megint rossz kedvemben vagyok és majd' kitépem az ajtót idegességemben. - Néha így szoktam hazatérni.-

- Ahh... ____________! - nyomott neki a falnak Baekhyun. - Menjünk a fürdőbe... - nyögte a számba. Több se kellett, egymást falva ugyan, de sikerült eljutnunk a fürdőszobába. Villámsebességgel repültek le rólunk a ruhadarabok, a végén már csak arra eszméltem fel, hogy Baekhyun felkap a karjaiba, majd neki nyom a csempének a zuhanyzó alatt. A forró víz égette a bőrünket, a levegőt betöltötte vágyaink illata, és hangos nyögéseink hangja. 

Baekhyun olyan hevesen csókolt, hogy kénytelen voltam lehunyni a szemem és csak élvezni a kényeztetést. Szájával letért a nyakamhoz, majd egy erőset szívott rajta, ezzel maradandó nyomot hagyva.

- Az enyém van kicsim... - mondta szemembe, elködösült tekintettel.

- Te meg az enyém... - haraptam bele finom szájába.

Baekhyun erekciója jelezte, hogy már nagyon nem bír magával, ezért belekapaszkodtam nyakába, ő pedig óvatosan belém csúsztatta férfiasságát. Hangos nyögés hagyta el a száját, ami olyan szexuális volt, hogy már a hangjára képes lettem volna, bárhol, bármilyen helyzetben felizgulni.

- Baekhyun-ah... - haraptam bele fülébe is, mire ő még gyorsabban kezdett el mozogni bennem, míg végül mind a ketten, szinte egyszerre értük el a csúcsot. A gyönyör hullámain lovagoltunk tíz percig, majd mikor véget ért az aktus, letett a földre és a zuhany alá húzott, szorosan magához. A forró víz áztatta testünk minden részét, mi akkor is egymást néztük és mosolyogtunk.

- Szeretlek kicsim... - ismételte el a mai nap folyamán többször is.

- Én is... - nyomtam egy puszit a mellére, majd szorosan átöleltem derekát.

- Tudod mit? - tűrte el vizes hajamat az arcomból. - Megmosdatlak, majd lefekszünk az ágyba és nézünk valami jó Jackie Chan-es filmet, mit szólsz? - kérdezte huncut tekintettel. Annyira aranyos volt ilyenkor, lelkes állapotban. 

- Az nagyon jó lenne. Jackie Chan fanoknak ez alap dolog... - nevettem, majd hagytam, hogy szerelmem megmosson és bevigyen az ágyba.

Say It! (DaeHyun one Shot)

DaeHyun One Shot

A pálya szélén ültél, és nézted, ahogyan barátaid - akik egyben az osztálytársaid is voltak- hogy fociznak önfeledten az iszapban. Minden hétvégén eljöttetek ide a bandával, hogy meccseket rendezzetek és akik nyertek azokat meghívja a vesztes csapat vacsira. Most nem igazán akartál beállni a játékba, mert szüntelenül aggasztott valami. Ahogyan elnézted legjobb barátodat - aki történetesen fiú volt - elfogott valami furcsa érzés. Daehyun össze-vissza fetrengett az iszapban, a sötét anyag elfedte fél arcát, de még így is lehengerlően nézett ki. Telt ajkairól próbálta letörölni az iszapot, kisebb sikerrel, ugyanis még mindig tiszta mocsok volt. Mintha megérezte volna, hogy őt nézed, rád nézett és szélesen elmosolyodott. Szíved a látványra nagyot dobbant, de azért próbáltál egy nyugodt mosolyt felé villantani.

- Nem jössz, ______________? - intett neked, mint egy aranyos gyerek. Végül meggondoltad magad és felálltál.

- De! Megyek! - mosolyogtál, majd levetted a cipődet és óvatosan beléptél az iszapba.

- Srácok! _____________-t a sárba! Most!!!! - szaladt feléd Daehyun nevetve, mire az összes többi barátod is kergetni kezdett.

- Neeee!!!! Dae!!! - próbáltál menekülni, és egy ideig sikerült is, de végül Daehyun volt az akinek sikerült elérnie a fölsőd szélét. Ez hátráltatott a futásban, de nem álltál meg. Az anyag, ami rajtad volt, viszont nem bizonyult ilyen erősnek, így az elszakadt, te pedig megbotlottál. Daehyun egy 'ohh'-t hallatott, majd ő is elesett, veled együtt. A baj csak az volt, hogy...rád esett. Te hamarabb beledőltél a sárba, háttal ő pedig szemben rá esett. Szerencsére Daehyunnak sikerült nagyjából felfogni az esést, így nem okozott semelyikőtöknek fájdalmat, viszont az arcotok nagyon közel került egymáshoz. Daehyun nagy, ijedt szemeivel méregette az arcodat, a hangulat hirtelen teljesen megváltozott. A szíved majd' kiugrott a helyéről, titkon erről álmodoztál. Sosem voltál még hozzá ilyen közel, de nagyon szerettél volna. Viszont Ő csak barátként tekintett rád, sosem mutatta érzéseinek változását vagy elmélyülését. 

- Uh...bocsi. Fáj valahol? - segített föl. "Igen...te fájsz.." - gondoltad magadban. Az idézet valóban igaz. Nincs is annál fájdalmasabb, mint hogy az kérdezi meg tőled, hogy mi fáj, aki már eleve a fájdalom forrása. 

- Nem, dehogy! - próbáltad letisztogatni magad, de felesleges volt. Végül úgy döntöttél..ha már lúd, legyen kövér. Olyan hirtelen csaptál le Daehyunra, hogy annak nem maradt egy másodpercnyi reagálási ideje sem. Úgy döntötted le az iszapba, mintha az életed múlna rajta.

- Most vissza kaptad! - kacagtál, míg az ő arca nem volt ilyen derült. Ijedt volt és...az a bizonyos légkör ismét közétek telepedett. Zavar és szokatlanság, furcsa ijedtség egyvelege. - Szerinted nem vicces? - krákogtál.

- Nem! - lökött le magáról a fiú, majd mérges léptekkel elhagyta az iszappályát.

- Mi a baja? - kérdezted a többieket, de a legtöbben csak vállat vontak.

- Fogalmam sincs. - mondta Himchan. - Eddig semmi baja nem volt.

- Biztos menstruál... - röhögött a saját viccén YoungJae, de mikor észre vette, hogy senki nem nevet, visszahúzta fülét farkát és csöndben maradt.

- Na menjünk kajálni! - vetette fel az ötletet Yong Guk, mire mindenki követte a legidősebb utasítását és átöltöztünk.

Otthon, miközben lefürödtél, újra levetítetted magad elé Daehyun arcát. Férfias, mégis kisfiús arcvonásai, szép mosolya és gyönyörű, telt ajkai...sosem teltél be velük. Hiába láttad minden nap, nem tudtad nem észre venni. Vidám személyisége és a folytonos izgő-mozgó életmódja nem hagyott unatkozni sosem. Te, ellentétben vele, sokkal nyugodtabb és félénkebb voltál, ezért is nem merted soha a tudtára adni, hogy mit érzel iránta.

- Daehyun nem jön? - kérdezte Zelo, miközben helyet foglaltatok a szokásos út melletti kajáldánknál.

- Nem tudom, nem érem el telón. - mondta Jong Up. 

- Mi a francon rágott be ennyire? - érdeklődött Himchan, de erre senki se tudta a választ.

- Nem tudom, mit tettem...az volt a baja, hogy belöktem az iszapba? - morfondíroztál, mikor hirtelen feltűnt a hátad mögött Daehyun. 

- Itt vagyok. - ült le melléd. A hangulata továbbra se nagyon változott, nyoma sem volt a vidám énjének. - Nem kell különös elméleteket szövögetni a hátam mögött... - mondta durván. - Nem sértődtem meg azon, hogy belöktél a sárba. - vetette oda, mire te eltátottad a szád. Mi lett vele? Hol van az a személy akibe beleszerettél? Mi történt?

- Oké. - nyögted, majd többet próbáltál ügyet se vetni rá, az este folyamán. 

- Ne csináld mááár!!! Hééé! - visított Zelo, miközben a srácok csiklandozni kezdték. A többiek már épp eleget ittak ahhoz, hogy elfelejtsenek normális, emberi módra viselkedni, egyedül csak te és Daehyun maradtatok józanok. Ami azt illeti...mikor épp inni készültél, Daehyun kikapta a kezedből a poharat és ő húzta le.

- Gyere! - ragadta meg a kezed és szó szerint kiráncigált a padból, durván.

- Áúú ez fáj!!! - nyavalyogtál. - Mit akarsz?

- Mondd el!!! - torpant meg, majd szembefordult veled, miután kellő távolságra voltatok a hangoskodó barátaitoktól. - Mondd el!

- Mi?? - kérdezted zavarodottan. - Mondd el TE!!!! Mi a fene folyik itt? Mi a bajod? Miért viselkedsz így? Főleg velem...miért vagy ilyen bunkó? - fakadtál ki.

Nagyon sóhajtott, miközben lehunyta a szemeit. 

- Bocs! - nyögte. - Csak...nem akarom, hogy...én... - dadogott össze-vissza idegesen.

- Daehyun... - sétáltál felé lassan, majd megsimogattad arcát, mire felkapta a fejét. - Mondd el, mi a baj...

- Ez a baj... - nézett rá a tenyeredre, ami az arcán pihent.

- Ah... - eszméltél fel. Igaz is...Ő nem Úgy érez irántad, biztos feszélyezve érzi magát, amiért ilyeneket teszel... - Bocsáss meg! - most rajtad volt a sor, hogy a földet pásztázzad, nem voltál képes a szemébe nézni.

- Tudnom kell... - mondta, de te még mindig nem értetted, hogy mire akar kilyukadni. - Nem akarom, hogy a barátságunk rámenjen, a félre-informálódásom miatt...

- Dae... - becézted a szokásos módon. - Nem tudom, miről beszélsz...

- Szeretsz? - bökte ki hirtelen. Lélegzetet visszafojtva, ő várta a válaszodat, te pedig megrémültél a kérdéstől.

- Persze, hogy szeretlek... - legyintettél, majd felkuncogtál. - Hisz a barátom vagy... - fogtad meg a kezét, de ő elrántotta. 

- Nem úgy értem...- mondta szigorúan. - Én... - fújtatott egyet. - Én...most hülye vagyok, vagy...teljesen félreértelmeztem mindent...nem tudom. Erre szeretnék rájönni...

- Daehyun, beszélj érthetően, mert semmit se értek!!!!! - emelted fel a hangod. 

- Felelj!!! Többet érzel irántam baráti szeretetnél, vagy nem? - lefagytál. - Mert délután, amikor rám néztél, úgy éreztem, hogy te többet érzel. És ha ez igaz, akkor...akkor nem akarok tovább én sem titkolózni...

Eltartott néhány percig, míg felfogtad szavainak értelmét. "Mert ha igen, akkor nem akarok tovább én sem titkolózni...". Akkor ezek szerint...?

- Nem vagyok biztos benne, hogy értem... - beszéltél lassan. - Én...én kiskorunk óta odavagyok érted. Együtt nőttünk fel, mindig te voltál az aki terelgetett, aki segítségemre jött, aki törődött velem. Te számomra olyan voltál, mint...mint a tökéletes férfi. Mikor közelebb kerültél hozzám, úgy éreztem, hogy megáll a szívem, annyira vágytam rá, hogy elmondhassam mit érzek. De...sosem mertem. Nem akartam, hogy tönkremenjen a barátságunk emiatt...

Daehyun szinte felpofozta magát kínjában.

- A jó büdös k**va élet f**zát, hogy a rohadt.... - káromkodott, majd miután befejezte rád nézett. - Tudod, hogy most legszívesebben beledobnálak a tengerbe és aztán én is belevetném magam? - nevetett kínjában, mire te is elmosolyodtál. Nem értetted. - Nem tudlak hibáztatni, hisz én is ugyanazt csináltam ennyi éven keresztül, csak talán én jobban álcáztam. - _____________-ah.... - tűrt egy tincset füled mögé Daehyun. - Szeretlek! Már nagyon régóta. - mosolygott.

A boldogság, ami rád nehezedett, ezek után a szavak után, megrogyasztották a lábaidat, és végül Daehyunnak kellett megtartania.

- Dae....- kacagtál, miközben könnyeiddel küszködtél. - Oppa...én is szeretlek!!! - öleltétek meg egymást. 

Daehyun viszont eltolt magától, majd finom, telt párnáit ajkaidra tapasztotta. Soha nem éreztél még ilyet azelőtt. Sokszor merengtél ezen, hogy milyen lehet, ha megcsókol, de...a várakozásaidat bőven felülmúlta. Úgy érezted Daehyun az, aki mindig ott lesz melletted,. aki vigyázni fog rád és aki szeretni fog. Örökké...