14 évesen
– Seol-ah! - szólt Mingyu, majd a kezében lévő, virágból font gyűrűt véletlenül leejtette a sziklára. Még épp időben kapta fel, mielőtt a tenger hullámai elmosták volna.
– Mi az, oppa? - ugrált oda nevetve a lány.
– Megígérsz nekem valamit? - Mingyu idegesen piszkálta a lánynak szánt gyűrűt. Búcsúzóul igazán adhatna neki valami értékesebbet, de gyermek fejjel úgy gondolta ez is megfelelő lesz és biztos volt benne, hogy a lánynak tetszeni fog.
– Hm? - nézett fel kíváncsi, ragyogó szemeivel.
– Megígéred, hogy jól fogsz tanulni és utánunk jössz Szöulba?
A fiú és két barátja holnap utazik fel meghallgatásra Szöulba, hiszen régóta dédelgetett álmuk, hogy idolokká válnak és együtt fognak zenélni és táncolni. Ahhoz viszont el kellett hagyniuk hosszú időre a várost. Mingyu szíve majd megszakadt, hogy el kell válnia a lánytól. Mindennél jobban szerette és óvta, felelősebbnek érezte magát érte, mint a saját testvére.
– Persze! Hiszen hozzád kell mennem feleségül! - ölelte át a fiút. - Nőjjünk fel hamar, hogy összeházasodhassunk! - mondta boldogan, de szeme már csillogott a felgyülemlett könnyektől.
Mingyu elnevette magát, majd viszonozta az ölelést. Legszívesebben magával vitte volna a lányt is, hiszen aggódott mi lesz vele. Az összes barátja, köztük a testvére is magára hagyja.
– Tessék, ezt őrizd meg! - húzta a kislány ujjára a növényből készített gyűrűt. - Várni fogok rád! - simogatta meg lágy haját. - Vigyázz magadra!
4 évvel később
– Ma találkozunk Seollal! - ugrott Hansol elé Wonwoo. Arca a szokásos pokerface, de szemei csillogtak a kíváncsiságtól. - Vajon hogy néz ki? Sokat változott? - kérdezte. Sok éve már, hogy utoljára látta. Nagyon lefoglalta őket a gyakornokság, majd a debütálás, miközben a lány keményen tanult, hogy jó iskolába kerülhessen Szöulban. Eddigi időbeosztásuk nem engedte meg, hogy találkozzanak, de most végre sikerült időt szakítani egy hétvégi kiruccanásra a keleti partra.
– Hogy nézne ki? - lökte arrébb Hansol. - Jól. Hiszen az én húgom. - nevetett.
– Ejj, ezt a beképzelt fickót! - boxolta oldalba Wonwoo. - Ah, Mingyu-ah! - intett oda a másik barátjának. - Összepakoltál? Indulhatunk? - hallani lehetett hangján az izgatottságot, bármennyire is próbálta leplezni. Mingyu arcára viszont kiült a szorongás.
Több, mint négy éve nem látta már Seol-t, ami ugyan nem olyan sok idő, viszont annyi minden történt ezalatt az idő alatt, hogy úgy érzi eltelt tíz év is, hogy utoljára megsimogatta, az akkor még kislány selymes haját. Aggódott, hogy kínos lesz a kapcsolatuk ennyi év után, ugyanakkor kíváncsi volt rá milyenné vált az évek során. Biztos volt benne, hogy ugyanolyan aranyos és szeretni való, mint régen. Vajon van már barátja? Emlékszik-e az ígéretükre?
Mingyu megrázta a fejét remélvén, hogy kiűzi minden felesleges gondolatát és aggodalmát.
– Mehetünk. - mondta végül egy ideges sóhaj kíséretében.
– Mi ez az arc kifejezés? - somolyogott el Wonwoo. - Nem örülsz, hogy végre láthatod Seol-t?
– Dehogynem örül. Csak ideges. - legyintett Hansol. - Tudod, hogy mennyire szerették egymást. Aggódik, hogy a húgom már elfelejtette őt. - ugratta barátját.
Mingyu nem volt nevetős kedvében, de azért elmosolyodott. Nem volt vicc, valóban így érezte.
– Nincs az az Isten! - horkant fel Wonwoo. - Hiszen jobban tisztelte, mint a saját bátyját. - bökte meg Hansolt.
– Valóban. - értett egyet a fiú. - Féltékeny is vagyok.
– Lehet fel sem ismerem. - mondta aggodalmasan, remegő hanggal.
– Ah, Seol-ah! - integetett Hansol. Wonwoo és Mingyu a lány irányába nézett, de képtelenek voltak inteni, a kezükre ólom súly nehezedett, akárcsak az agyukra. Mind a ketten tátott szájjal nézték végig, ahogy a lány futva feléjük közeledik.
– Oppa! - kiáltotta, majd egyenesen....Mingyu karjaiba vetette magát. - Oppa! - mosolygott. - Úgy hiányoztál. - Mingyu automatikusan átölelte, de agya még mindig nem fogta fel, hogy Seol itt áll előtte és milyen nővé cseperedett. Vállig érő, sötét haj keretezte szép arcát, mogyoró barna szemei pedig könnyektől csillogtak. Kevés smink volt rajta, de az kellően kiemelte szép vonásait.
– Na szép! - mondta Hansol csalódottan. - Én vagyok a bátyád! Elfelejtetted? - Seol ugyanakkor válaszra sem méltatta, arcát továbbra is a fiú nyakába fúrta.
Wonwoo csak állt és bámulta az ölelkező párt. Hazudna, ha azt mondaná nem fájt neki a látvány és a tény, hogy Seol Mingyuhoz rohant oda elsőként és nem hozzá. Bár tudta, hogy a múltban erős kötelék fűzte őket össze, azt hitte, most hogy ennyi ideig távol voltak és felnőttek, több esélye lesz közel kerülni a lányhoz. Mingyu jelenléte viszont ezt sosem tette lehetővé. Bár szerette barátját, mélyen a szívében mindig is érzett iránta némi ellenszenvet, amiért folyton kisajátította magának a lányt. Nem akarta beismerni, de ez az ellenszenv percről percre tovább erősödött benne.
– Ya! Mi is itt vagyunk ám! - szólalt meg végül, egy torok köszörülés közepette.
– Ah, oppa! - engedte el Mingyu-t, majd megölelte Wonwoo-t és végül saját testvérét, Hansol-t.
– Olyan rég láttalak titeket. - mosolygott a fiúkra Seol. - Hiányoztatok.
A keleti part felé vezető úton a lány elmesélte mi minden történt vele, a fiúk pedig csak úgy itták minden szavát. Mingyu-t lenyűgözte a lány, s egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a lány száját bámulja, de képtelen volt felfogni a mondandója lényegét.
– Oppa? Mi a baj? - kérdezte Seol zavartan.
– Hm? Micsoda? - kapott észbe Mingyu.
Wonwoo meg sem próbált úgy tenni, mintha nem venné észre. Barátja teljesen el volt varázsolva, feltűnően bámulta a lány arcát, már szinte ő érezte magát zavarban tőle. Bár nem mintha titkon ő nem így tett volna. Érzelmei kifejezésében azonban sosem volt a legjobb. Mingyu viszont túl feltűnő volt, ezért finoman meglökte barátját, hogy az kapjon észbe.
– Ja igen, értem. Jó lehetett! - mosolygott kedvesen Mingyu, bár fogalma sem volt miről folyik az értekezlet.
– Mi? Az, hogy majdnem megbuktam matematikából? - ocsúdott fel Seol. - Értékelem az együttérzésedet, oppa! - mosolygott rá a lány, amitől a szíve hevesebben kezdett el verni. - Ha ott lettél volna, a segítségeddel biztosan jobban szerepeltem volna. - kacsintott.
Ne csináld már ezt! - harapott alsó ajkába Mingyu, bár nem volt biztos abban, hogy a lánynak vagy magának címezte-e.
– Hogy lehet, hogy semmit nem változtál, mégis teljesen más vagy? - kérdezte halkan a lánytól, vagy inkább magától Mingyu. Sziklák között ültek, távol a kíváncsi szemektől, csak ők ketten, mintha visszatértek volna a múltba. Mingyu legszívesebben azt kérdezte volna, hogy emlékszik-e még az egyességükre, de valamiért félt kimondani a szavakat. Mi van, ha a lány már régen elfelejtette?
– Ugyanaz vagyok, aki voltam. - vont vállat Seol. - Megnyugtat a tudat, hogy te is olyan vagy, mint régen. - nézett mélyen a fiú szemébe, amitől Mingyunak elállt a lélegzete.
Minden bizonnyal az oxigénhiánynak tudható be az is, hogy kezét lassan a lány arcához érintette, és még mielőtt feleszmélt volna, két kezében tartotta Seol piros pozsgás arcát, miközben mélyen mogyoróbarna szemeibe bámult.
– Nagyon nagyon hiányoztál. - suttogta a lány érzelmesen, majd gyors puszit nyomott Mingyu arcára. Mintha ez jelentette volna a kezdő lökést, Mingyu elfeledte minden aggodalmát Seollal kapcsolatban, óvatosan arcához kezdte húzni a lányét. Ő pedig nem tartódzkodott, engedte, hogy a fiú irányítson. Tudta, hogy mit akar. Mindig is azt akarta, hogy Mingyuval egy párt alkossanak, s csak remélni merte, hogy a fiú is hasonlóképpen érez.
Mingyu először lágyan érintette száját a lányéhoz, majd egyre hevesebb lett, végül pedig az ölébe húzta, miközben egymás haját túrták. Ebben a csókban minden benne volt. A fogadalmuk megpecsételése, az elpazarolt évek, amiket egymás nélkül töltöttek, az újratalálkozás öröme és a szerelmük, ami végre be tud teljesedni.
– Itt kell lenniük valahol, tudod, hogy imádják a sziklákat és a …. woah! - akadt el Hansol hangja, amint megpillantotta húgát és társát a sziklák tövében csókolózni. - Ah! Oké...na ezt most nem kellett volna látnom... öhm... - dadogott zavartan.
Mingyu elhúzódott a lánytól, aki még épp időben pattant fel az öléből, mielőtt Wonwoo megláthatta volna őket. Kínos csend telepedett hármójukra.
– Mi az? - csatlakozott Wonwoo is, szemeivel a környéket pásztázta, majd mikor megpillantotta a lányt és Mingyu-t, lehervadt az amúgy is halovány mosoly az arcáról. Szinte tapintani lehetett a levegőben a meghitt hangulat és annak megszakításából származó kínosságot.
Wonwoo érezte, hogy gyomra összeszorul. Minden bizonnyal történt valami közöttük, még pedig olyan, ami őt hátrányos helyzetbe hozza Mingyu-val szemben. Ekkor tudatosult benne, hogy nem várhat tovább a vallomásával, amit hosszú évekig elrejtett a szíve legmélyebbi zugába. Lépnie kellett, mielőtt késő lesz.
Pár héttel később
– Ugyan már! - legyintett Seol. - De komolyan...nem vagyok részeg! - csuklotta, majd lehajtotta a tizedik soju-s poharat.
Wonwoo azon gondolkodott, érdemes lenne-e most bevallania érzéseit a lánynak. Vajon eljutna a tudatáig?!
– Hogyan lehet, hogy Mingyu oppa nem ér rá, te viszont igen? Nem egy csapatban vagytok?
Minden bizonnyal nem fogná fel. - válaszolt a saját kérdésére Wonwoo. Túlságosan részeg ahhoz, hogy Mingyu-n kívül bármi másra is gondolni tudjon.
– Ya! - csúszott ki a száján mégis. - Miért beszélsz folyton Mingyu-ról, mikor együtt vagyunk? - nem akarta többé lenyelni, sem elviselni a lány sírásait. - Nem gondolod, hogy ideje lenne mást is észre venni rajta kívül?
Úgy tűnik most elégelte meg, hogy tovább hallgassa, ahogy Mingyu után vágyakozik, vagy egyszerűen csak az alkohol beszélt belőle is.
– Most...mennem kell! - állt fel szédelegve a lány. Így nem fog tudni hazamenni. - gondolta Wonwoo.
– Ya! - kapott utána a fiú. - Figyelj oda! - ölelte át a tudattalan Seol-t, aki csukott szemmel mosolygott a nagy világba, mit sem tudva arról, hogy Wonwoo karjai a derekán pihennek. - Hazakísérlek. - mondta, majd kivezette az étterem ajtaján.
– Ha-ha-ha! - harsogta a lány. - Túl elfoglalt találkozni. Érted? - mutogatott a lány a semmibe. - Azt mondta be van táblázva, nem ér rá találkozni! De akkor hogy hogy te ráérsz eljönni a MI randinkra?
– Nem mindig ugyanaz a menetrendünk. Ő neki...- kezdett volna magyarázkodni Wonwoo, de fél úton megállt. Talán azt kéne mondania Seol-nak, hogy Mingyu valóban rest volt eljönni a randijukra? Ugyan. Minek hazudjon? Elég ha nem szavatkozik Mingyu nevében.
– Mi van ha másik nője van?! - csuklott össze a Seol a felismeréstől. Természetesen ilyenről szó sem volt, bár Wonwoo nem bánta volna azt sem. Akkor végre őt is észrevenné.
– Állj fel, Seol-ah! - próbálta felsegíteni a lányt a földről, de az magával rántotta, így a fiú a két lába közé került. Szemei kikerekedtek, amint realizálta a helyzetet. Seol szája alig pár centire voltak az övétől, ő pedig a lány két lába között ült, az utca közepén.
Wonwoo gondolkodás nélkül közelebb hajolt a lányhoz, hogy száját az övéhez érinthesse. Furcsának találhatta volna, hogy Seol nem ellenkezik, de nem volt ideje azzal foglalkozni. Lassú, szenvedélyes csók volt, amit Wonwoo sosem fog elfelejteni. Mennyi ideig várt erre?!
A lány puha ajkai elvették a maradék eszét is, holott tudta, hogy ezért az akcióért még szorulni fog.
Az akkori felvetése később beigazolódni látszott.
– Te szemét! Hogy tehetted?! - rontott neki Mingyu Wonwoo-nak, miután elolvasta a legfrissebb híreket: Seventeen Wonwoo egy ismeretlen lányt csókol az utca közepén
Wonwoo először nem ellenkezett, úgy érezte minden joga megvan barátjának, hogy behúzzon neki egyet....kettőt... Mikor harmadszorra ütötte volna meg, megállította a kezét.
- Te nem éltél a lehetőséggel. - szűrte mérgesen fogai közt Wonwoo. - Azt hitted várni fog rád? - mosolygott ijesztően. - Azt hiszed minden automatikusan az öledbe pottyan? Még ha így is van, nem gondolod, hogy küzdened kellene, hogy megtartsd amid van? - ütött le a gallérját szorító kezet. - Ébredj fel! Őt már elveszítetted. - próbálta feladásra kényszeríteni Wonwoo.
– Fogd be! - ütötte meg ismét Mingyu. - Milyen barát vagy te? - kérdezte fejvesztve. Legszívesebben agyon verte volna gyermekkori barátját. De saját magát is, hiszen Wonwoo-nak igaza volt, ez az ami a legjobban fájt neki.
– Túl vak voltál! - szólalt meg Wonwoo. - Nem vetted észre, hogy én is kedvelem, mindig csak magaddal voltál elfoglalva.
– Nem inkább te voltál a gyáva? - vágott vissza Mingyu. - Mindig is a maszkod mögé bújtál, hogy várnád el tőlem, hogy kitaláljam mit érzel vagy gondolsz?
– Mi folyik itt? - törte rájuk az ajtót DK, mögötte Seungkwannal és S.Coups-szal.
– Azonnal hagyjátok ezt abba! - kiáltott rájuk a leader.
Nem szívesen ismerte be Wonwoo, de rájött, hogy ezt nem így kellett volna Mingyu tudtára adnia. Ha akkor uralkodni tudott volna magán, most nem lenne felbolydulva a dormjuk és az ő szája vére se eredt volna el.
2 évvel később
– Hol van már a fotós? - rohangált fel s alá a fiúk menedzsere. - Mingyu-ah, maradj ott! Mindjárt szólok a szervezőnek. Addig egyed meg azt az almát! - kacsintott, majd elrohant.
A Seventeen Kaliforniába utazott negyedik mini albumuk és klipjük forgatása céljából. Idei szerzeményük egy férfiról szól, akit hátra hagyott a szerelme, s akit a mai napig nem tud elfelejteni, de sírni sem akart utána. Mingyu különösen ironikusnak érezte a dalszöveget. Mintha csak az ő életéből merítettek volna ihletet. A mai napig se híre se hamva Seol-nak. Nem telt el úgy nap, hogy Mingyu ne gondolt volna a lányra és arra, amit Wonwoo-val műveltek a háta mögött.
Bár a kamerák előtt kitűnően játszották töretlen barátságukat, amint azok kikapcsoltak, hátat fordítottak egymásnak és nem beszéltek, csak ha nagyon muszáj volt. Mingyu azóta is a hátában érzi a kést, amit belé döftek. A legelszomorítóbb mégis az volt, hogy nem kapott magyarázatot a történésekre. Miért és mióta tápláltak romantikus érzelmeket egymás iránt Wonwoo-val? A balhé után miért nyelte el a föld Seol-t? Még Hansol sem mondta meg, mi történt pontosan a húgával. Mingyu úgy gondolta, joga van tudni. Hiába faggatta Wonwoo-t, ő nem mondott semmit, valószínű, hogy őt is olyan váratlanul érte Seol lelépése, mint Mingyu-t. Látszódott rajta, hogy boldogtalan. Mingyu azonban képtelen volt Wonwoo érzéseivel foglalkozni. Úgy tűnt a fiú érzelmei Seol iránt erősebbek, mint a Mingyuhoz fűzött - eddig áltatott - erős barátsága.
– Hogy tehette ezt? - suttogta magának, majd váratlanul könnyek kezdtek gyülekezni szemeibe. Már készült volna letörölni őket, mikor megszólalt az operatőr.
– Ez jó, nagyon jó! Maradj így! - kiáltotta, mire Mingyu összerezzent, de folytatta a színészkedésnek tűnő, ugyanakkor valódi könnyei gyűjtését.
– Na végre, itt vagyunk, meghoztam! - rontott be a menedzser.
– Bocsánat a késésért! - hajolt meg egy furcsán ismerős hangú nő. Mielőtt Mingyu a hang irányába fordult volna:
– Se....ol-ah? - nyögte Wonwoo letaglózva.
Mingyu-ban megfagyott a vér. Nem létezik! Biztosan csak képzelődik.
– Seol-ah.... - ismételte magát Wonwoo. Ő sem hitt a szemének.
Tényleg ő volt az! Itt állt a lány, egy szobában a volt szerelmével és szeretőjével, akik történetesen legjobb barátok voltak. Mingyuban vegyes érzelmek sokasága indult el lavinaként, de visszatartotta, nem akart jelenetet rendezni mindenki előtt.
A lány meglepetten kapkodta a szemét a két fiú között, végül pedig a földet kezdte pásztázni. Látszódott rajta, hogy kínosan érzi magát, aminek hangot is adott azzal, hogy profi fényképezőgépének lencséje a földön langolt.
– Elnézést! - csuklott el a hangja Seolnak. Wonwoo egy pillanat alatt ott termett és a lencse után nyúlt. Mingyu és az egész stáb végignézte, ahogy kettejük keze összetalálkozik, majd Wonwoo akarattal meg is fogta a lányét, hogy felsegítse. Persze Mingyu tudta, hogy ez az érintés sokkal többet jelent, mint puszta udvariasság.
– Megbocsátanának nekünk egy pár percre? - csúszott ki Mingyu száján, hangjában harag szikrája.
Miután mindenki kiment, néma csend telepedett hármójukra. Végül Mingyu szólalt meg.
– Engedd el azt a kezet! - parancsolt rá Wonwoo-ra, akinek viszont esze ágában sem volt engedelmeskedni, sőt köteleséggének érezte bebizonyítani, hogy nincs kevesebb joga a lány mellett állni, mint Mingyunak.
– Miért tenném? - húzta maga mögé a lányt, akinek arcáról lerítt a rémület.
Mingyu úgy érezte nem tudja tovább türtőztetni magát, egy évig ostorozta magát a tudatlansága, most viszont betelt a pohár.
–Mert ő nem hozzád tartozik! - indult el felé Mingyu. Annyi minden örvénylett benne, hogy elég volt barátjától egy rossz szó és úgy érezte kirobban belőle minden, amit a fejükhöz akart vágni ez idő alatt.
– Miért gondolod azt, hogy jogod van hozzá? - Wonwoo nem hagyta magát, farkas szemet nézve barátjával, elengedve Seol kezét, harcra készen állt. - Én kedveltem őt előbb! - szűrte fogai közt Wonwoo. Nem érdekelte ha gyerekesen hangzik, itt és most nem hagyja, hogy Mingyu újra elvegye tőle a lányt.
– Én voltam az, aki mellette volt, mindig is! - ragadta meg Wonwoo gallérját Mingyu.
A két fiú hallotta, hogy Seol sírva könyörög nekik, hagyják abba, de nem foglalkoztak vele, ez a dolog kettőjükre tartozott, nekik kellett lerendezniük.
– Mert mindig kisajátítottad magadnak, te szemét! - köpte a szavakat Wonwoo. - Esélyem sem volt labdába rúgni melletted! Mindig is ilyen voltál. - nyomta homlokát ingerülten Mingyu-éhoz.
– Nem érdemled meg őt! Mindenki tudja milyen gyáva alak vagy. - suttogta, de hangja dühöngött. - Te voltál az, aki elcsábítottad! - érvelt. - A barátod voltam, az Istenért!
– Elég legyen már! - kiáltotta Seol sírva. - Épp ezért mentem el! Nem bírom nézni, ahogy ti ketten egymásnak estek! - halkult el. - Nem akartam ezt. Sosem. Sőt... ettől féltem a legjobban.
– Hogy … ezért mentél el? - kérdezett vissza Wonwoo értetlenül.
– Azon az estén... amikor a fotók készültek. Részeg voltam. Tudtad jól, hogy az vagyok, mégis szerelmet vallottál. - fújtatott Seol. - Tudtad, hogy beszámíthatatlan állapotban vagyok, mégis megcsókoltál! Miért?
– Mert szerettelek és még most is szeretlek. - felelte meglepően könnyedén Wonwoo. Úgy gondolta úgy sincs már értelme tovább titkolnia.
– Oppa. - hajtotta le a fejét szégyenkezve, majd újra felemelte és mélyen Wonwoo szemébe nézett. Egyik tenyerét finoman a fiú arcához emelte, aki belefeledkezve az érintésbe, tekintetét keresve próbálta kitalálni mit fog mondani a lány. Aztán egyszer csak rájött. Végtagjai elernyedtek az elutasítás érzésétől. - Nekem mindig a legjobb barátom maradsz. Mindig is az voltál. De... sosem tekintettem rád úgy. Az egész botrány egy félreértés volt csupán. - ezúttal mindkettőjükhöz beszélt. Mingyunak tudnia kellett, hogy mi történt, Wonwoo-ban pedig tudatosítani kellett, hogy ami köztük volt az nem jelentett semmit a lány számára. Hiszen mindig is Mingyu-t szerette. Azért hagyta el őket, hogy ne verjen éket a két legjobb barát közé, hiszen az nem csak a kapcsolatukat teszi tönkre, de a karrierjüket is, amiért viszont olyan keményen dolgoztak több éven keresztül.
– Komolyan így gondolod? - sóhajtott Wonwoo. A lelke mélyén tudta, hogy a válasz, igen. Nem akarta tudomásul venni, de tudta, hogy a lány el fogja utasítani, mégis áhítozott utána, mint valami bolond. - Nem vagyok elég jó neked.... - ostorozta magát a fiú.
– Szó sincs erről, oppa! - ragadta meg a kezét Seol. - Egyszerűen csak...
– Értem én! - állította le Wonwoo. - Nem kell többet mondanod.
Seol úgy érezte most elveszítette a barátját. Nagyon fájt neki, hogy el kell utasítania, de az hogy Mingyu-val szétváltak még nagyobb sebet ejtett rajta. Nem akart távol lenni egyik fiútól sem, de a sors fintora, hogy választania kellett. Igazából már akkor be kellett volna vallania érzéseit Wonwoo-nak, amikor a fiú megcsókolta őt. Ha akkor lezárja a dolgot, most nem kéne hármójuknak ilyen fájdalmas beszélgetésen részt venni.
Wonwoo próbálta magán tartani érzelem mentes álarcát, de úgy gondolta jobb minél előbb távozni ebből a szobából, ahol a levegő szinte fojtogatta. Lassan Mingyu felé fordult, majd mielőtt kisétált volna a szobából, egyik kezét a fiú vállára tette.
- Ajánlom, hogy megbecsüld! - mondta kimérten. - Nem sok ilyen kapcsolat van, mint a tiétek. De tudd, hogy én mindig ott leszek a háttérben. - apró fél mosoly jelent meg az arcán, mintha fenyegetésnek szánta volna, majd paskolt egyet Mingyu vállára és kiment a szobából.
– Oppa... - lehelte félénken Seol, látván Mingyu meredt tekintetét. Azt hitte, hogy veszekedni fog a fiú vele, de helyette magához rántotta és szorosan átölelte.
– Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátok. - mondta Mingyu kimérten, de közben egyre jobban szorította Seol-t a mellkasához. A lány alig kapott levegőt, de jelenleg ez volt a legkisebb gondja. El kell érnie, hogy a fiú megbocsásson neki. Többé nem akarja elengedni.
- A francba, ezt már most bebuktam! - kacagta el magát.
– Mingyu-ssi! - kopogott be a menedzser. - Folytatnunk kell a forgatást. Gyere a medencéhez! - adta ki az utasítást.
Tényleg, a forgatás! - engedte el Seol-t kelletlenül. Nagyon sajnálta, hogy épp most kell dolgoznia, hiszen bőven lenne még mit beszélniük és... csinálniuk. Alig várta hogy megcsókolhassa...- megrázta a fejét, mielőtt túlszárnyalt volna a fantáziája.
– Most el kell mennem, de nem leszek el sokáig. Addig maradj itt!
– Oppa... tudod... én is dolgozom. Ha akarod, ha nem veled kell mennem. - mosolygott édesen a lány.
– Ja, tényleg! - vigyorgott fülig érő szájjal Mingyu.
Mingyu nem szívesen vizezte össze magát, de a klipben van egy olyan jelenet, hogy háttal beleesik a medencébe. Míg megszárítja magát, míg átöltözik.... - kezdte számolni a perceket a kezén. Milyen sok idő, míg újra egyedül lesznek Seol-lal!
– Mingyu-ah! - kiáltott oda Hoshi. - Mit csinálsz?
– Semmit! Mehet! - rázódott vissza a szerepébe Mingyu, ami nehéz volt, mert legszívesebben végig mosolyogta volna, az amúgy szenvedő szerepét.
Mire vége lett a forgatásnak, Mingyu már másra sem tudott gondolni, csak arra hogy mikor érintheti saját ajkait Seol-éhoz. Sietősen húzta maga után a szobába, ahol megszálltak.
– Oppa! Csurom víz vagy! - kacagott Seol. - Engedd, hogy megtöröljelek. - fogta a törülközőt és rátette Mingyu vizes hajára, majd óvatosan dörzsölni kezdte, hogy felszívja a vizet.
Arca olyan közel volt Mingyu-éhoz, hogy a fiú érezte a leheletét. Úgy gondolta nem kell már tovább türtőztetnie magát, ezért megragadta Seol-t a derekánál fogva és meginvitálta az eddig leghevesebb, legérzelmesebb csókra, amiről mindig is álmodott. Vizes ruhája benedvesítette a lányét, de egyikük sem foglalkozott vele. Végül úgy is lekerül. - mosolygott a csók közben Mingyu. A lány hosszú, vékony ujjaival beletúrt Mingyu vizes hajába, aki pedig elkezdte kigombolni a lány ingjét. Csak egy pillanatra szakadtak el egymástól, amíg Mingyu levedlette csurom vizes pólóját, így feltárva nap barnított, izmos felsőtestét. Mire az összes ruha lekerült róluk, Mingyu óvatosan ledöntötte Seol-t az ágyra, majd felé kerülve lágyan végigsimított az arcán. Annyira boldog volt, hogy nem bírta visszatartani a kibukni készülő szavakat.
– Nagyon szeretlek! - lehelt finom, gyors csókot a lány felduzzadt, piros ajkaira.
– Én is szeretlek! - húzta le magához Seol pajkos vigyorral az arcán.
